Adresă:
510010 – Alba Iulia, Str. Mihai Viteazul, nr. 17., jud. Alba
Tel.:
0258-812.349

Gyulafehérvár

Szent Mihály főangyal, plébánia
Serviciu
Cantor: Schneider Arnold

955-től Gyula méltóság (fejedelem) székhelye Alba néven. Mivel a püspökség 1009 után alakult meg, ettől számítható a plébánia szervezése is. A középkorban külön plébániatemploma volt. A reformáció idején megszűnt, csak 1714-ben sikerült visszaállítani a püspökséget, ekkor térhetett vissza a püspök a székhelyére. A plébánia azonban már 1693-ban megkezdte működését. A püspökség visszaállítása után a székesegyház egyben plébániatemplom is. A középkorban a székesegyházon kívül a következő templomok voltak Gyulafehérváron: a domonkosok kolostortemploma a 14. századból, bár már 1289-ből van adat a domonkosok működéséről. 1300-ban Herbord gróf özvegye 10 márkát hagyományoz a Szűz Máriáról elnevezett kolostornak. 1306-ban János a prior. Később Báthori-templomként szerepel, mivel Báthori István adományozta azt a jezsuitáknak. A jezsuiták kiűzése után lakatlan, majd a reformátusok idejében raktárként működött. A 18. században újra a jezsuiták kapták meg. 1898-ban lebontották és helyére építették a modern római katolikus főgimnáziumot. 1351-ből Szent György kápolnáról találunk feljegyzést, amely a domonkos templomhoz tartozott, és a mai kaszárnya helyén állott.
1293-tól szerepel az Ágoston-rendiek kolostortemploma. 1418-ban Upori István püspök építtette a Szent Miklós-templomot. A reformációig plénániatemplomként is szerepel: eccl. parochialis Beati Nicolai, a székesegyház frontja előtt állott. A 18. század elején lebontották a vár építése miatt. Az Ispotály-templomot szintén Upori püspök építtette, amelyet a Szentlélekről neveztek el. 1294-ben Ivabka János fi a, Petelka birtokát a fehérvári apácák kolostortemplomának adományozta, mivel testvére apáca. A Jerikónak nevezett épület mögött állott. A reformáció után világi kézre került, majd lebontották. A püspökség visszaállítása után, 1719-ben a fogolykiváltó szerzetesek kolostort és templomot építettek, amely a rend feloszlatása után rövid ideig katonai kórházként is működött. 1792-től a zárdai rész papnevelő intézetté alakult, a templomban Batthyány Ignác püspök könyvtárat létesített, a mai Battyhaneumot. 1763-ban Sztoyka Zsigmond A. püspök Szamaritánusnak nevezett öregotthont létesített, amely azonban az irgalmas nővérek betelepedésekor megszűnt. Gyulafehérváron a középkorban káptalani iskola is működött. A jezsuiták is alapítottak iskolát, főgimnáziumot Báthori István idejében, 1579-ben. Ez az 1700-as évek elejétől a domonkos kolostortemplomban indult újra. Helyére Mailáth püspök 1898-ban modern iskolát építtetett, amelyet 1948-ban államosítottak. 1858-ban Haynald püspök iskolát (lány és fiú elemi, valamint polgári) és kolostort alapított az irgalmas nővéreknek. 1896-tól a nővérek nemcsak elemit, hanem leánygimnáziumot is vezettek. 1948-ban ezt az iskolát is államosították. Csak a kápolna maradt meg – ma Zárdatemplom néven működik.
Haynald Lajos kórházat is alapított 1863-ban.

Zi de adorație perpetuă: június 28.
Sfintele liturghii: A Székesegyházban: vasár- és ünnepnapokon 10:30 órakor, hétköznap 7:00 órakor, a zárdatemplomban: vasárnap 8 órakor (magyar nyelven), valamint 9:00 órakor (román nyelven), hétköznap 18:00 órakor.
Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.