Nagyszeben

Nagyszeben Lázáret

Árpád-házi Szent Erzsébet, filia

Az elmúlt századokban gyakran köszöntött be a pestisjárvány, s szedte áldozatait szerte a világon. 1531–1795 között Nagyszebenben 20 alkalommal söpört végig a pestis. A szörnyű betegség elterjedését úgy igyekeztek meggátolni, hogy a betegeket elkülönítették. A nagyszebeni céhek és szomszédos települések elhatározták, hogy a városon kívüli ún. Járvány-réten, az Erzsébet-kapu előtt, járványkórházat létesítenek a pestisbetegségek gyógykezelésére. 1718–1720 között el is készültek az új járványkórházak. Ezeket lazaretnek hívták.
Idővel a pestisházak a városi alamizsnaalap tulajdonába kerültek, s mert néha lakatlanok voltak, hajlékul szolgáltak azoknak, akiknek szegénységük miatt nem volt lakásuk.
1904-ben lebontották az Erzsébet-kaput, és így közvetlen összeköttetés jött létre az Alsóváros és a Lázáret között Erzsébetfalváig (Hammersdorf). Nevét az alsóvárosi minoriták volt templomának a védőszentjéről, Árpád-házi Szent Erzsébetről kapta. Szent Erzsébet alakja és tisztelete csak emlék maradt. A most már lázáreti városrésznek nevezett területre székely munkások telepedtek elsőnek, főképpen Udvarhelyszékről. Családi házakat építettek. Ezek lelki ellátására az egyház 1931-ben három pestisházat és azok telkét kapta. Ezek egyikét kápolnává alakították át. 1939-ben Kászoni Alajos gyulafehérvári kanonok áldotta meg és ajánlotta Árpád-házi Szent Erzsébet pártfogásába. 1969-ben a falakat félig visszabontották, majd megemelték a tetőzetet és a tornyocskát. 2006-ban újrafedték és újrafestették.

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.