Székelyudvarhely, ferences templom
Adresă:
535600 – Odorheiu Secuiesc, str. Tamási Áron, nr. 2, jud. Harghita
Tel.:
0266-213.016
Fax.:
0266-213.016

Székelyudvarhely, ferences templom

Szent Péter és Pál apostolok, ferences templom
Serviciu
Cantor: Ilyés Levente

Székelyudvarhely katolikus hívei már a reformáció idejében találkoztak a ferencrendi barátokkal. Amikor a városból ki volt tiltva a katolikus pap, a katolikusok kénytelenek voltak Bethlenfalvára járni misére, ahová Csíksomlyóról jártak át ferencesek, hogy a hívek lelki igényét kielégítsék. Udvarhelyre való végleges letelepedésük 1706-ban történt meg, amikor Udvarhely szülöttje, Lakatos István csíkkozmási plébános az atyai örökségét a ferenceseknek adományozta. Erre a területre építették fel templomukat és a kolostort. 245 éven át, 1951-ig, minden területen: a pasztorációban, elemi iskolában, középiskolások nevelésében végzett munkájuk a város lelki fejlődését szolgálta. 1951. augusztus 20-án éjszaka elhurcolták a barátokat, és csak 2000-ben térhettek vissza. A rendszerváltás után a kolostor épületét átadták a mallersdorfi ferences nővéreknek, ők maguk pedig az egykori Seraphicum Collegium épületében rendezkedtek be, ahol rajtuk kívül fiú kollégisták is vannak. Jelenleg 19 középiskolás fiúnak biztosítanak bentlakást s emellett valláserkölcsi nevelést. A lelkipásztori teendőkben is szívesen segítenek mind a helybeli, mind a környékbeli plébániákon.
 

Zi de adorație perpetuă: október 4.
Sfintele liturghii: vasár- és ünnapnapokon: 9 és 18 órakor, hétköznap 19,15-kor
Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.