A ’80-as évek végén Székelyudvarhelyen felmerült a város több egyházközségre való felosztása. 1988-ban megvásároltak egy családi házat a Bethlen negyedben, ahol 1989-ben elkezdődött a rendszeres hitoktatás. 1992-ben püspöki engedéllyel elkezdődtek a szentmisék. 1994–1996 között kibővítették a nevezett épületet, amely közösségi termeknek és egy 180 négyzetméteres kápolnahelyiségnek adott otthont. A Főegyházmegyei Hatóság 417/1995. számú alapítólevelével Jakubinyi György érsek megalapította az új egyházközséget, amelynek védőszentje Lisieux-i Kis Szent Teréz. Székhelye: Székelyudvarhely, a Forrás utca 2. szám alatti plébániakomplexum meghatározott utcákkal, egyháztanáccsal. A közösség első plébánosa Botár Gábor, aki 1996. augusztus 1-jén kapta meg a kinevezését. 1997–2001 között épült fel az egyházközség temploma.
1998-ban a plébános kérésére az érsek atya az egyházközséghez csatolta oldallagos ellátásra Homoródremetét mint leányegyházközséget. Az új templom hatásköre miatt 2006-ban az anyaegyházközségből az egyháztanács és a főesperes tanácsára az érsekség még további 13 bejáratot, utcát idecsatolt. 2008 végén a hívek átlagéletkora 36,4 év volt.
Adresă:
535600 – Odorheiu Secuiesc, str. Izvorului, nr. 2., jud. Harghita
Tel.:
0266-218.315
Fax.:
0266-218.315
E-mail:
Székelyudvarhely II. Lisieux-i Kis Szent Teréz
Serviciu
Cantor: Székely IstvánZi de adorație perpetuă: március 6.
Sfintele liturghii: vasár- és ünnepnapokon: 9,30; 11,30 és 18,30 órakor, hétköznap: kedden, csütörtökön: 8, szerdán, pénteken és szombaton 18,30 órakor Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului.
(Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre.
Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.