1333-ban a pápai tizedjegyzékben de Spiritu Sancto névvel szerepel. Szentlélek volt a vidék központi anyaegyháza. Jakab pap után 1719-től van följegyzés. A legtöbb ideig, 52 évig Lázár Albert (1932–1984) szolgálta az egyházközséget. A kommunista diktatúra idején nagy erőfeszítéseket tett, hogy megőrizze a hívekben a régi vallásos lelkületet és hitet. Nagy gondot fordított a népmissziók megszervezésére (1937, 1946), valamint a püspöklátogatások előkészítésére. 1938-ban Vorbuchner Adolf, 1947-ben és 1969-ben Márton Áron püspök, 1982-ben Bálint Lajos segédpüspök bérmaútját készítette elő. A római katolikus népiskola államosítása után közelharcot vívott a hittanórák megtartásáért a kommunista diktatúra központi és helyi bérenceivel. Hitbuzgalmi társulatokat és ifj úsági egyesületeket szervezett és vezetett, emellett a helybéli dalárda fő pártfogója volt. A templom teljes javítását és festését négyszer végeztette el. A rendszerváltás utáni negyedik plébános Benedek Sándor, akinek tevékeny hozzáállása mellett teljesült a bogárfalviak régi álma: 2003-ban Bogárfalván felépült a templom a Fatimai Szűzanya tiszteletére. A közelmúltban pedig a temetőben ravatalozó kápolnát építettek.
Adresă:
537166 – Bisericani, nr. 4., jud. Harghita
Tel.:
0266-248.317
Serviciu
Cantor: Ambrus FerencZi de adorație perpetuă: március 11.
Sfintele liturghii: vasárnap és ünnepnap 9 és 10.30 órakor. Hétköznapokon 7.30 órakor Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului.
(Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre.
Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.