Gyergyószentmiklóson 2008. augusztus 20-án, Szent István király ünnepén került sor a Bucsin negyedi új templom felszentelésére. Az új templom létesítésének a vágya már évtizedek óta, a Bucsin és Virág lakónegyedek felépülése után megszületett, de az első konkrét lépésekre csak 2003-ban került sor. Hajdó István, akkori főesperes-plébános 2005. december 6-án, a város védőszentjének ünnepén, Szent Miklós napján letette a templom alapkövét. Az oltárt Polgár Botond helyi szobrászművész készítette, és a templom elé helyezendő Szent István-szobrot is ő készíti. Az egyházközség megkapta a hajdani nagyszakácsi Pálos kolostorban lelt csontereklyék egy darabját, a csontereklyét a Szent István Lovagrend és Szabó Géza, a budapesti Szent István-bazilika plébánosa adományozta a gyergyószentmiklósi híveknek. Ereklyetartóként a Szent Korona pontos mása szolgál, amelyet Kevi Farkas Zsolt budapesti ötvösművész készített. Formájában a templom a Szent Koronát idézi: 19 méter magas, 27 méter hosszú és 18 méter széles, közel 400 ülőhelyes. A beruházások 48%-a a gyergyószentmiklósi hívek adományaiból gyűlt össze, a többi részét az egyházmegye, a helyi és a megyei önkormányzat, a román állam által nyújtott támogatás, valamint határainkon túli barátaink és jótevőink önzetlen adománya képezi. Első plébánosa, Bartos Károly, 2008. augusztus 1-től kapott kinevezést a Szent István plébániára. Közösségépítő munkája mellett az új plébániahivatal építésére is figyelnie kell. Az új plébánia épülete tető alatt van ugyan, viszont a további munkálatok pénzhiány miatt lassan haladnak. A templom körüli Szent István tér rendezése is várat még magára. 2009. augusztus 1-től a plébánia segédlelkészt kapott Czikó László személyében.
Adresă:
535500 – Gheorgheni, B.-dul Frăției, nr. 6., jud. Harghita
E-mail:
Gyergyószentmiklós - Szent István
Serviciu
Cantor: Biró AlpárZi de adorație perpetuă: szeptember 28.
Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului.
(Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre.
Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.