Gödemesterháza
Adresă:
547575 – Stânceni, str. Gudea , nr.161., jud. Mureș
Tel.:
0265-719.831

Gödemesterháza

Jézus Szent Szíve, plébánia
Serviciu
    • Ft.
    • plébános
    • plébániai kormányzó
    • szentszéki tanácsos
Cantor: Csíki Szilárd (önkéntes)

1882-ben Maroshévíz fi liája volt 165 lélekkel. 1913-ban 435 lélekkel, Palotailván 406 és Ratosnyán 297 lélekkel. 1927-ben lett önálló plébánia. Lelkipásztoraik innen látták el Palotailvát, Ratosnyát, Nyágrát és Ratosnyatábort. A templom az 1890-es években épült. Plébániává szervezésekor megvásároltak egy régi lakást, amelynek helyére 1972–76-ban emeletes plébániát építettek Gergely Fülöp plébános idején. 2005–2008 között, Márton István plébános idején, Fekete Béla és Fülöp Klára magyarországi mecénások segítségével, Duff ek Tivadar budapesti belsőépítész tervei alapján, sok támogató révén és a hívek áldozatos munkája és adománya nyomán a gödemesterházi templom külsőben és belsőben egyaránt megújult, vele együtt pedig a közösség is: a szórványközösség példáját adta annak, hogy ha kevesen is vannak, mégis élni, létezni akarnak.
Nyágrán magánlakásban tartják a szentmisét.
Palotailván 1890 körül magánházban miséztek. Ezt a Bánffy grófok megvásárolták és 1936-ban kápolnává alakították. 1970-ben súlyos tűzkárt szenvedett és nagy javításra szorult. Ekkor kapta a szép Mária mennybemenetele oltárképet Gyergyóalfaluból. A régi családi házból átalakított kis templomot az összeomlás veszélye fenyegette, ezért 2008 augusztusában e kis közösség a teljes felújítás mellett döntött. Pályázatok, a helyi önkormányzat és a hívek adományából a templom újjáépült. 2008. október 25-én Tamás József segédpüspök megáldotta a megújult templomot.
Ratosnyán magánházban tartották a szentmisét. Kápolnája 1992–95 között épült, Szőcs Márton plébános idejében.

Zi de adorație perpetuă: szeptember 17.
Sfintele liturghii: vasár és ünnepnapokon: 10,30 órakor, hétköznap 8 vagy 18 órakor
Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.