Szépvíz évszázadokon át Csíkszentmiklós filiája volt, csak 1901-ben önállósult. Első papja, Kovács Mihály, 34 évig szolgált a plébánián. A templom részére, de a szolgálati lakások számára is meg kellett vásárolni a területeket. A plébánia és a kántori lakás is csak 1924-re készült el. A harangozói lakás és a gyűlésterem 1930-ban épült. A hadi célra elvitt harangok helyébe 1925-ben három új harangot vásároltak az olaszországi Udinéből. 1904-ben megszervezték az Oltáregyesületet. 1909-ben megalakult a Katolikus Népszövetség. Bálint Lajos felcsíki főesperes, Zsögön Zoltán csíksomlyói tanár és Orbán János csíkszeredai gyógyszerész indították el ezt a mozgalmat. 1930-ban létrejött a Katolikus Legényegylet, melynek világi elnöke dr. Debiczky Mihály gyógyszerész volt. Az egylet színdarabokat is előadott. 1932-ben éjjeli szentségimádást vezettek be. 1934. április 7-én megalakult a Leányklub, amely egyben színjátszó csoport is. 1920–1923 között katolikus polgári iskola működött Szépvízen, de 1923-ban betiltotta az állami hatóság. 1937. február 16-án Népkönyvtár létesült, 249 kötetet tartalmazott. 1972-ben Szilágyi István plébános a templom körüli telket keleti és nyugati irányban megnövelte és bekeríttette.
Adresă:
537115 – Frumoasa, nr. 143., jud. Harghita
Tel.:
0266-325.128
Serviciu
Cantor: Incze SándorZi de adorație perpetuă: május 11.
Sfintele liturghii: vasárnap: 10 és 17 órakor, nyári idoszámításban 19 órakor. Hétköznap 17, illetve 19 órakor Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului.
(Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre.
Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.