Tusnádfürdő
Adresă:
535100 – Băile Tușnad, str. Olt, nr. 106, jud. Harghita
Tel.:
0266-335.037

Tusnádfürdő

Kisboldogasszony, plébánia
Serviciu
Cantor: Szabó Csaba

A tusnádi közbirtokossághoz tartozó Szépmező nevű helyen 1845-ben Éltes Lajos kezdeményezésére indult be a fürdői élet néhány vendégházzal. Kovács Miklós erdélyi püspök nagyban támogatta a kezdeményezést, mivel gyógyvizei hatására több beteg meggyógyult. Egy nagy épületet emelt a szegény betegek részére. A helységet 1848-ban felgyújtották és leégett, csak a püspöki épület maradt meg. Gr. Mikes Benedek és br. Szentkereszti Zsigmond részvénytársaság szervezésével újraindította a fürdő életét. 1869-ben egy kápolna építését tervezték, de erre csak 1929-ben került sor. Addig magánházakban misézett a tusnádi Koncz István, majd az újtusnádi Kedves Péter plébános. A kápolna telkét Koncz István vásárolta, Kedves Péter pedig felépítette. 1950-től Szakáts Antal hittanár idején helyi lelkészség volt. Ő építtette a kis plébániát 1958-ban, amely két kis szobácskából állt. Utóda, Kajtsa Ferenc plébános, ezt még 3 kicsi szobával bővítette az alagsorban. Incze Dénes plébános 1980-ban kibővítette a plébániát, majd 1981-ben önálló plébániává nyilváníttatta. Az 1981–83-as években igen sok nehézség és szenvedésvállalás közepette, a legnehezebb kommunista időkben, a régi kápolna helyén felépíttette a mai modern templomot. Ma Erdély egyik legszebb népművészeti stílusjegyekkel díszített temploma. 1992-ben a román állam visszaszolgáltatta az egyházközségnek a Szent Anna-villát.

Zi de adorație perpetuă: április 13.
Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.