Gondnok: Fehér László
Mobil: 0773-994.083
Önkéntes kántorok: Fehér László és Székely Péter
1735-ben Udvarfalván minoriták telepedtek le Keresztúri József udvarházában. Onnan rövid idő után Vásárhelyre költöztek, és 1741-től templomot és rendházat építettek Páduai Szent Antal tiszteletére. A két háború között itt volt a Papnevelőjük is. 1948-ban az iskolatörvény alapján államosították a rendházat, és egyik részébe diákotthont rendeztek be. A rend tulajdonát képező kertet is lefoglalták, és oda építették a színházat. 1951-ben kényszerlakhelyre hurcolták a minoritákat is. 1956-tól térhetett vissza két páter. Mivel 1999-re egyetlen öreg szerzetes maradt Erdélyben, a rend vezetősége felajánlotta, hogy átadják a rendházat és a templomot az egyházmegye gondozásába. Marosvásárhelyen 1723-ban jelent meg az első jezsuita, P. Endes István személyében, akit Kolozsvárról küldött a tartományfőnöke. Filozófiát tanított a kolozsvári rendi főiskolán. Ő építtette a belvárosi barokk stílusú plébániatemplomot és a mellette lévő rendházat. 2008-ban visszatértek a jezsuita szerzetesek. Elődjük emlékét őrzi a közösségi ház neve.
Adresă:
540057 – Târgu Mureș, str. Köteles Sámuel, nr. 4, jud. Mureș
Tel.:
0365-424.371
Fax.:
0365-424.371
E-mail:
Marosvásárhely, Páduai Szent Antal-templom, Marosvásárhelyi Jezsuita Egyetemi Lelkészség és Kollégium, (Ma-JEL), P. Endes István Jezsuita Közösségi Ház
Serviciu
Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului.
(Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre.
Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.