A Kövesdombon 1970-től új tömbháznegyedet kezdtek építeni. Több mint kétévi utánajárással sikerült engedélyt szerezni egy lakás megvásárlására a Dobrogeanu Gherea u. 12. szám alatt kápolna céljára, ahol 1994-ig végeztek szentmisét és hitoktatást. Csak 1981-ben sikerült megszerezni a misézési engedélyt. Sipos Mihályné, szül. Novák Polixenia szerződéssel templom céljára az egyháznak adományozta házát és telkét – Dobrogeanu Gherea u. 20. szám –, azzal a kikötéssel, hogy halála után lehet azt használatba venni. 1989-ben sikerült az államnál jóváhagyatni egy új plébánia létesítését, amelyet a központi plébánia látott el. A templom megépítésére 1997–99 között került sor a Sipos néni telkén György Tibor lelkész vezetésével. 1997-ben a hívek adományából sikerült az alapot elkészíteni. 1998. május 13-án, külföldről érkezett segítséggel, letették a legelső téglát és december 24-én beköltöztek, hogy megünnepelhessék karácsony ünnepét. 1999-ben önerőből az utolsó simításokat is megtették. Jakubinyi György érsek szentelte fel 1999. december 5-én Szent Miklós tiszteletére, így a középkori plébániatemplom titulusa is felújítódott. Már 1981-ben sikerült egy 300 kg-os régi harangot szerezni, amelyet az erdőszentgyörgyi református egyháztól vásároltak meg. 1606 családból összesen 3064 lelket számlál az egyházközség. Ennyi ember 354 helységből vándorolt ide. A kövesdombi plébániához tartozik a Hidegvölgy is több száz roma lakójával. A plébánia ugyan próbálkozott azzal, hogy a plébánián külön hittanórát tartson a roma gyerekek részére, ám ez a próbálkozás nem bizonyult tartósnak. Ezért a plébánia 1972-ben megvásárolt egy lakást kápolnának. Elég hamar megadták a misézési engedélyt. Első helyi plébánosa ifj . Nagy József volt 1994–1995-ben, 1995-től György Tibor lelkész végzi a hívek lelkigondozását.
Adresă:
540434 – Târgu Mureș, str. Dobrogeanu Gherea, nr. 12., jud. Mureș
E-mail:
Marosvásárhely III. Szent Miklós, Kövesdomb
Serviciu
Zi de adorație perpetuă: október 17.
Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului.
(Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre.
Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.