Az első írásos adat 1332-ből származik, amikor már önálló egyházközség volt. Hogy a templom ebből a korból való, azt a szentély félkör alakú apszisa és a máig fennmaradt gyönyörű, román stílusú ablaka bizonyítja. A hajó építésének kikövetkeztetett dátuma 1442. Diadalíve a kör és a csúcsív között „tétovázik”, nem gótikus, de nem is román stílusú, hanem jellegzetes átmeneti megoldás. Fő kapuzata, a torony alatti bejárat gótikus faragású kő. Legfiatalabb része a torony, melynek építési éve 1823. 1556-ban a templom a lutheránusoké volt, 1572-től 1720-ig pedig a reformátusoké, amikor gr. Petki Dávid, a falu akkori tulajdonosa visszavette, és a teljesen tönkrement templomot felújította. Ekkor kapta a ma is létező kazettás mennyezetet, a barokk oltárokat, a szószéket és a kórust. Marosszentgyörgynek mindig volt papja: az udvarban lakó Páter káplán végezte a szolgálatot. 1724-től van meg a papok névsora, mely szerint az udvari pap volt a szolgálattevő, mégpedig minden esetben csíksomlyói vagy mikházi ferences atya. 1826-tól megszűnt a házi káplánok sora, Marosvásárhelyhez csatolták. 1930-tól Kiss Márton volt a kinevezett ferences atya. Az ő kezdeményezésére és ügyeskedésével építették fel a plébánia épületét. 1936. szeptember 1-től az épület zárdaként működik, melynek ő a házfőnöke. Megalakult az önálló egyházközség. 1901-től egy-egy tantermes iskola működött, melyben a mindenkori kántortanító tanított. 1940-től az iskola igazgatója Kiss Márton atya lett. 1948-ban a már kibővített iskolát államosították. A híveknek több mint fele az 1960-as évektől a Székelyföldről telepedett le. Csejden 2009-ben, a millenniumi év alkalmából felépült egy 50 négyzetméteres Szent Gellért-ház, amelyben minden év szeptember utolsó vasárnapján Szent Gellért búcsút tartanak.
Adresă:
547530 – Sângeorgiu de Mureș, str. Márton Áron, nr. 24., jud. Mureș
Tel.:
0265-318.654
Serviciu
Cantor: Simon Kinga EmőkeZi de adorație perpetuă: január 12.
Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului.
(Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre.
Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.