Jobbágyfalva
Adresă:
547629 – Valea, nr. 72., com. Vărgata, jud. Mureş
Tel.:
0772-168.823

Jobbágyfalva

Assziszi Szent Ferenc sebhelyei, plébánia
Serviciu

A falu keletkezését homály fedi, első említése 1470-ből származik. Az 1567. évi regestrumban 5 kapuval szerepel. Pálfy János, aki negyven évig volt a falu plébánosa, a domus históriában leírja, hogy a 18. századtól kezdve a nemesek olcsó és kis igényű munkásokat kerestek, s ilyenek voltak a románok, akik ilyenképpen szaporodtak el Jobbágyfalván. Míg Orbán Balázs románul nem beszélő görög katolikus székelységről tesz említést, addig Pálfy János románul beszélő görög katolikusságról, akik részben az ő plébánossága ideje alatt (1918–1957), részben elődei ideje alatt tértek át a görög katolikus rítusról a római katolikus rítusra. A falu keletkezésekor katolikus volt, a reformáció során az akkori földesurak csakhamar az új tan hívei lettek, és jobbágyaikat is az új hitre térítették. Így emberemlékezet óta mint filiás kisközség a káli anyaegyházközséghez tartozott. 1873. augusztus 21-én Nagyberívói Boér Ferenc, miután elvesztette a feleségét és hét gyermekét, a szerzett és örökölt javai egy részét szétosztotta jobbágyai között, és azokat önálló, szabad parasztokká tette. Vagyonának másik részét a jobbágyfalvi római katolikus egyházra hagyta, hogy ott templom, önálló parókia és iskola épüljön. Ennek értelmében Fogarasy Mihály 1875-ben plébániai rangra emelte az egyházközséget, és ennek jeléül plébánosnak kinevezte Puskás Lajost. A templom építése 1878 nyarán vette kezdetét, és 1880-tól már Papp János, az új plébános fejezte be az építkezést. A templom titulusa megemlékezik az adományozóról, Boér Ferencről, hiszen szeptember 17-én Assziszi Szent Ferenc sebhelyeinek ünnepe a templom búcsúünnepe. Az egyházközség kiváló vértanú lelkipásztora Pálfy János, aki negyven évig, 1918-tól 1957-ig szolgálta az egyházközséget. 1957-ben hurcolták el a Securitate emberei, és a marosvásárhelyi börtönben halt vértanúhalált.

Zi de adorație perpetuă: január 30.
Sfintele liturghii: Vasár- és ünnepnap 10,30 órakor, hétfon, szerdán és pénteken 8 órakor, kedden, csütörtökön és szombaton 19 (télen 17) órakor
Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.