A nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség közös szervezésében került sor Nagyváradon, 2016. február 18-20. között, az erdélyi katolikus iskolák diákjai számára megszervezett "Hivatások nyomában" nevet viselő hittanverseny tízedik fordulójára. A versenyen a Római Katolikus Teológiai Líceumok IX-XII-es diákjainak egy-egy csapata vett részt: iskolánként 3 diák és 1 kísérő tanár.
Akárcsak 2006-ban, a verseny első fordulóján, a téma Boldog Bogdánffy Szilárd nagyváradi, Isten Szolgája Márton Áron gyulafehérvári, valamint Boldog Scheffler János szatmári püspökök élete volt, hogy fiataljaink jobban megismerjék az Istennek és a felebarátnak szentelt élet értékét, mélységét és szépségét.

A pénteki nap Böcskei László nagyváradi megyéspüspök által főcelebrált szentmisével kezdődött, amelyet a verseny követett. A vetélkedőre tizenegy csapat érkezett a gyulafehérvári, temesvári, szatmári és nagyváradi egyházmegyékből. A versenyen való részvételnek feltétele volt, hogy a diákok készítsetek mobiltelefonnal, videofelvevővel vagy más eszközzel egy rövid filmetűdöt, melyhez mottóul egy számukra érdekes és érvényes üzenetet hordozó gondolatot kellett választaniuk a három püspök egyikétől. Ugyanakkor egy 5 perces jelenettel is készülniük kellett (saját, vagy már létező forgatókönyv alapján), amelyben Boldog Bogdánffy Szilárd, Isten Szolgája Márton Áron, illetve Boldog Scheffler János életének egy-egy eseményét mutatják be.
A díjátadó ünnepség a Püspöki Palota Dísztermében zajlott este 6 órától. Csíki Dénes pápai káplán, Márton Áron egykori titkára megdicsérte a versenyzőket. Kiss Albert tanfelügyelő kiemelte, hogy minden résztvevő nyertesen megy haza, hiszen mindenki gazdagodhatott tudásban, de a találkozás és együttlét örömével is.

Vacsora után, kötetlen beszélgetésre került sor az Egyházmegyei Laikusképző Központban a boldoggá avatásokról, személyes élményekről, amelyek a tematikában szereplő nagy püspökök életszentségét, emberi nagyságát, életpéldáját mutatják be. A gyulafehérvári érsekség részérő Csíki Dénes atya, Márton Áron  püspök egykori titkára és Kasza László, a szentté avatási ügy viceposztulátora szólalt fel.

Az első díjat a gyímesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Teológiai Líceum csapata nyerte el. Második díjazott a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum csapata lett, míg a harmadik díjat a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Teológiai Líceum csapata szerezte meg. A díjakat és könyvjutalmakat Böcskei László megyéspüspök, Zalder Éva iskolaigazgató és Benedek Ramóna hitoktató, a verseny kezdeményezője és főszervezője adták át.

Szombaton a verseny résztvevői a máramarosszigeti börtönmúzeumba, a vértanú püspökök szenvedésének egyik színhelyére látogattak el, valamint Boldog Scheffler János püspök sírjánál imádkoztak Szatmárnémetiben. Vadsárnap a Szent László templomban bemutatott hálaadó szentmiével ért véget a verseny.

Fényképgaléria

Márton Áron kezdőoldal
Aktuális: hírek, események

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.