1938 Karácsonyán nagy ajándékot kapott a gyulafehérvári egyházmegye: 1938. december 24-én nevezte ki  XI. Piusz pápa Gyulafehérvár megyéspüspökévé Márton Áront.

86 év elteltével, más formában ugyan, de újból Áron püspököt kapta karácsonyi ajándékként főegyházmegyénk. Miután a Szentek Ügyei Dikasztériumának bíborosokból és püspökökből álló bizottsága pozitív döntést hozott és a Dikasztérium prefektusa a Szentatya elé tárta az ügyet, ma, december 18-án, Ferenc pápa engedélyezte annak a dekrétumnak a közzétételét, amely elismeri, hogy Márton Áron püspök az életszentséget hősies fokban gyakorolta. 

Mától kezdve Márton Áron püspökünk nem az Isten szolgája, hanem a Tiszteletreméltó címet viseli. 

Ezzel elkezdődik az eljárás második szakasza, amelynek folyamán a Szentszék elé kell terjesztenünk egy olyan csodát, amely Áron püspökünk közbenjárására történt.

Hálás köszönet Ferenc pápának és mindazoknak, akik Márton Áron püspök szentté avatási eljárásának 1990 első napjaiban történt elkezdése óta bármilyen formában tettek az ügy előrehaladásáért, kiemelten, Dr. Cristiana Marinelli posztulátorasszonynak.

Imádkozzunk Tiszteletreméltó Márton Áron püspökhöz és kérjük, hogy közbenjárására történjen olyan bizonyítható csoda, amely lehetővé teszi mielőbbi boldoggá avatását. 

 

Dr. Kovács Gergely
érsek

 

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.