2011. július 8-án, a déli harangszó idején elhunyt Hajdó István ny. gyergyói főesperes, székelylegyelfalvi plébános - tájékoztatta a gyulafehérvári főegyházmegye papságát Tamás Barna ifjúsági főlelkész, fogarasi plébános.

Hajdó István Bogárfalván született 1942. december 18-án, 1962-68 között végezte tanulmányait a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán, Márton Áron szentelte pappá 1968. április 21-én. Ezt követően papi szolgálatát Nyikómalomfalván kezdte, majd 1978-1985 között Gyergyóújfaluban volt plébános. Huszonegy évig, 1985-2006 között Gyergyószentmiklós főesperes-plébánosaként tevékenykedett, onnan vonult vissza, és míg ereje engedte, Székelylengyelfalva lelkipásztoraként dolgozott nyugdíjasként is.

Vasárnap este 7 órától virrasztást tartanak a székelylengyelfalvi templomban, temetési szertartása másnap, július 11-én, hétfőn szentmisével kezdődik 11 órakor a ugyanott, ezt követően testét a helybeli templomkertben helyezik örök nyugalomra - végakarata szerint.

Az örök világosság fényeskedjék neki!

 

Letölthető anyagok:

Ft. Hajdó István hivatalos gyászjelentője

Emlékkép:

 

Részletek a végrendeletéből:

 


 

Bajna György:
Kései sorok Hajdó Istvánnak

Szokatlan, délelőtt zúgtak a harangok.
Dús fény mosta, ömlő, előtted az utat,
Hogy patyolat fehérben juthass Elébe,
Ha már intésére pillancsod kifújtad.

Csillagokat keltett életre ez alatt:
Arra szálljon végleg megnyugodott lelked.
Nem kérdezett. Minek? Ő a mindent tudó?
Érzem, egy kérdésre se kellett felelned.

Hogy híd ember voltál s nem ingatag palló?
Hogy lábad előtt szétvált a hömpölygő ár?
Bárki ítélkezhet tetteidről. Nem kell
Egyedülő csak Néki beszámolnod már.

Népednek is mindig hű szolgája voltál.
A reád orrolók ezt is bűnnek rótták.
Dehogy mérlegelték, hogy reményt vetettél,
S nem valami ocsút, gazost, holmi hitványt.

Reményt vetettél el, mi szép lassan kikelt,
Lelkekből így épült templom és kápolna.
Mire megfáradtál volna estefelé.
Bedöngöltek végleg kétségsóhajokba.

Gyergyószentmiklós, 2011. július 7-én
 


Ajánló:

Hajdó István beszéde a 2005-ös Csíksomlyói Búcsún

Hajdó Istvánnal interjú - Gyergyói Kisújság

Hajdó István atya a szó mestere és a szív embere volt - Székelyhon.ro, 2011. július 11.

 

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.