Sokan elfértek a felújítás alatt levő árkosi, Szent István oltalma alatt álló kis kápolnában pénteken este, ahol jubileumi szentmisére és keresztelőre gyűltek össze a ferences nővérek segítségével. Fekete József plébános és Böjte Csaba ferences szerzetes közösen mutatta be a szentmisét, melyen részt vettek a sepsiszentgyörgyi életvédők, a falu lakossága és az Irgalmasság Anyja Kismamaotthon lakói. A férfikórus énekkel köszöntötte a ferences atyát.

Böjte Csaba ezüstmiséje homíliájában a maradandó és a bűnös örömöket hasonlította össze. Az Istennek kedves örömei közé tartozik a mindannyiunknak felkínált jó cselekedetek öröme, a létezés öröme, a bölcsesség öröme, a tudás öröme, az alkotás öröme. Szokásához híven több példát említett a Dévai Alapítvány gyermekeinek életéből. Kiemelte, hogy a mennyek országában jobban örvendenek egy bűnös megtérésének, mint más kilencvenkilencnek. Sajnos, a gonosz léleknek is megvannak a maga örömei, „bolondgombái”, ilyen a fogyasztás öröme, a birtoklás vágya, a kapzsiság, a hatalomvágy. Vajon milyen örömre nyitom meg a szívemet? – tette fel a kérdést a jelenlevőknek, majd az életadás örömére utalva megkeresztelte a kismamaotthon két kis lakóját, Annamáriát és Amanda-Máriát.

 szentmise végén dr. Kovács Zita gyermekgyógyász, a Pro Vita Hominis Társaság vezetője köszöntötte az ünnepeltet (képünk), akinek segítségével sokéves imáik meghallgatásra találtak: a ferences nővérek átvették és szeretettel működtetik a lányanyaotthont, sok veszélynek kitett élet került oltalom alá az évek során. Az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővéreinek közösségéhez tartozó Franceska elöljáró nővér megköszönte, hogy hazahívta őket Csaba testvér Magyarországról, és le tudtak telepedni Árkoson, ahol készül a kolostor. Pacifika nővér régi magyar áldással, egy kismama Szent Ferenc imájával, az ott született kisgyermekek egy-egy fehér szál szegfűvel köszöntötték az ezüstmisés szerzetest. Ezt követően a bükki füvesember, Szabó Gyuri bácsi gyógynövényeinkről beszélt. Családjában ő a huszonegyedik nemzedék, amely a gyógynövényekkel foglalkozik, elmondása szerint Magyar­országon naponta 600–700 kg gyógynövényt vásárolnak fel, mindez több száz egyszerű embernek jelent megélhetést, ő és a csíkkarcfalvi Macalik Ernő azt a tudást hordozza, amelyet elismertek magyar örökségként.

A Csíki Anyák Egye­sületének tagjai mosható pelenkát hoztak a kismamaotthonnak, de azt is elmesélték, hogy kreativitásuk és lelkesedésük nyomán elindult egy mozgalom, mely az életet szolgálja.

Józsa Zsuzsanna
Háromszék, 2014. július 7.

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.