Jót tenni jó – ezzel magyarázzák önzetlen segítségüket a Gyergyószentmiklóson és Szárhegyen dolgozó magyarországi diákok, akik kétkezi munkával járulnak hozzá, hogy a jelenleginél is jobb körülmények között élhessenek Böjte atya gyerekei.

Raktár és garázs épül a gyergyószentmiklósi Szent Anna Gyermeknevelő Központ udvarán, a szárhegyi Kájoni János Gyermekotthonban pedig az istálló tetőszerkezetét teszik rendbe, kerítést építenek. Mindezt negyven magyarországi diák végzi a Tisztességes Választásért Alapítvány kísérleti programja keretében. A fiatalok a váci Király Endre Ipari Szakközépiskola diákjai, ács, állványozó, kőműves, festő-mázoló szakon tanulnak. Jelenlegi munkájuk nyári gyakorlatnak is beválik, ám ennél sokkal több vezérelte Gyergyóba őket: segíteni, ugyanakkor nyaralni jöttek.

Megéreztetni a megbecsülést

„Kisházépítés elnevezéssel egy programot hoztunk létre, amit szeretnénk kiterjeszteni az egész Kárpát-medencében. Első állomásként a Dévai Szent Ferenc Alapítvány két gyergyói központját választottuk. A program lényege a szakmunka és a szakember megbecsülése, aminek alapot önkéntes munkával próbálunk teremteni. A résztvevők tudásukat, munkájukat adják, viszonzásképpen honismeretet kapnak, hisz az egyhetes program két napja kirándulásról szól azon a tájegységen, ahol éppen vagyunk” – tájékoztatott Sengel Ferenc programigazgató. Elmondta, a Gyergyóban tevékenykedő fiatalokat szakmacsoportok szerint hat mester kísérte el, akiknek irányítása alatt precíz munkavégzés zajlik.

Tömör és tartalmas program

„Pörög a kezük alatt a munka, azért is, mert egy nagyon jól összeszokott csapat. Az iskolában és külső munkákon is együtt dolgoznak. Ha megtanulják a tempót, teljesíteni tudják majd az elvárások szerinti minőséget, és akkor már előnnyel indulnak az életbe. Itt tanulhatnak, elleshetik a dolgokat. A kezünk alá dolgoznak, de vannak közöttük, akiknek mi adogatjuk az építőanyagokat” – mutatta be csapatát Szabó Csaba mester. A Szent Anna-otthon udvarán négy nap alatt emelték fel a 75 négyzetméter alapterületű építmény falazatát, zsaluztak, vasszereltek, betonoztak. A födém elkészítése marad másra, de ha elkészül, garázst és raktárt alakítanak ki az épületben a háziak. „Rövid, tömör és tartalmas program volt. A lényeg benne, hogy mindenki adott valamit. Ez jó érzés” – összegzett a mesterember.

Jobb adni, mint kapni

Molnár Ádám tizenegyedikes, kőműves szakon tanul. Mint mondja, választott szakmája „valódi arcával” nem először találkozik, az iskolai gyakorlatok mellett nyári munkák vállalása által is igyekszik elmélyíteni a szükséges tudást. Gyergyóban segédkező társaihoz hasonlóan ő is először jár Székelyföldön, saját döntés alapján csatlakozott a felajánlott programhoz. „Jobb adni, mint kapni” – fogalmazza meg Ádám részvételének okát, hozzátéve, hogy a szakmai tapasztalatszerzés lehetősége is ösztönözte a „kiszállásra”.

A jó vonzza a jót

„Három éve működik a Szent Anna-otthon, ez idő alatt bebizonyosodott, hogy a jó vonzza a jót. Ilyen alapon nagyon sok mindennel haladtunk: a dagasztószobától a kemencerakásig, a mosókonyha kialakításától a pince rendbetételéig. Még egy-két év, és minden téren pontra lesz téve az otthon. Ami nagyon hiányzott, az egy raktárhelyiség. És lám, a gondviselés ebben is megsegített, lesz ahova eltegyük a téli ruhákat, az épp nem szezonális holmikat” – monda el portálunknak László Orsolya, a Szent Anna-otthon vezetője, köszönetét fejezve ki minden segítőjüknek.

Pethő Melánia, Székelyhon.ro, 2014.07.03.

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.