Kisbácsi templombúcsú

Díszített kereszt vezette a sort június 29-én déli 12 órakor a kisbácsi búcsús szentmisén, utána következett a húsz ministráns, kicsi és nagy, és nyolc felszentelt  Isten szolgája. A Szent Péter és Pál templomban ott tolongtak az ottani és a környező településekről érkezett hívek, aki nem fért be a templomba, az a templomkertben hallgatta a szentmisét.

A bevezetőben Kovács Sándor kolozs-dobokai főesperes köszöntötte az ünnepi szónokot, a marosi kerület főesperesét, Oláh Dénest, valamint az egyháztanácsosokat, akik a búcsús szentmisében tették le esküjüket. Említette az 1854. december 10-én felszentelt római Szent Pál bazilikát és az újjáépített, 1626. november 18-án felszentelt Szent Péter bazilikát. A kolozsvári főesperes arra buzdította az ünnepre érkezetteket, próbáljanak lélekben elrepülni ezekre a helyekre, amelyek Jézus helytartójára emlékeztetnek, s kövessük a két apostolt, aki oszlopos munkát végeztek.

A szentbeszéd Szent Pál apostolra fókuszált, a megtért emberre. Az ő szolgálata által jutott el sok helyre az evangélium. Tizenöt év alatt tizenötezer kilométert gyalogolt. Pál mint igazi gazdag ember, mint farizeus már kiskorában tudta az összes zsoltárt, zsidó szokás szerint körülmetélt volt, rabbinak készült, sátorkészítést is tanult. „Ízig-vérig zsidó ember“, mindent megtett, hogy „kiirtsa az új szektát“, amelynek a vezetője véres kínzások után kereszten végezte, mint minden más bűnöző. Pál nem ismert köztes utat, teljesen és egészen tett mindent, teljes gőzzel irtotta a keresztényeket. Egy ilyen útján Damaszkusz felé találkozott az Úrral, azzal, akit ő üldözött. Itt olyat érzett meg, amit eddig soha: rájött arra, hogy amit eddig hitt, az semmi. Ekkor értette meg: attól, hogy betartja az törvényeket, nem biztos, hogy üdvözül. Krisztussal találkozva feladatot kapott: menjen el a városba, most már más szándékkal, nem azért, amiért elindult, hanem azért, hogy ott megértse új célját. Így kezdett együttműködni Péter apostollal. Mielőtt bármit tett volna, mielőtt új „szektát indított volna élményével“, elment Péterhez, vele beszélt. Pál mindenütt aláhúzza, hogy ő csak segítője Krisztusnak, mert az egyház földi helytartója Péter, Jézus rá bízta a vezetést. Az Újszövetségben az apostolok neve 82-szer jelenik meg, Péteré 120-szor, tehát az egyház teljesen tisztában volt azzal, hogy ki vezeti a nyájat.

A szentmisén a helyi kórus Kovács Árpád vezetésével énekelt, közülük a fiatalabb lányok énekelték a zsoltárt és az alleluját. Az ünnepet kiteljesítette a közös agapé: a templomkertben a Mária légió lelkiség tagjainak jóvoltából mindenkit kaláccsal kínáltak, a Boldog Gizella közösségi ház emeleti termében terített asztalhoz ültek az egyháztanácsosok, a papok, a kórus és a Szent István lovagrend tagjai. Kovács Sándor főesperes-plébános arra szólított fel mindenkit, hogy imádkozzon egyházközösségéért és hitéért, mert ezek megtartó erők.

Biró Ágnes Tünde, Vasárnap

          

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.