Szülőfaluja templomának búcsúján mutatta be ezüstmiséjét Balázs Ferenc jelenleg Marosvásárhelyen szolgáló plébános. Jézus Szent Szíve ünnepén az isteni szeretetről, annak üzenetéről szólt a gyergyóditrói hívekhez és a búcsú zarándokaihoz.

Jézus szívével szeressünk minden nap mindenkit, akivel az élet összehoz bennünket – a szentírás által közvetített üzenettel engedte útjukra a búcsús szentmisére összegyűlteket az ünnepi szónok.

Prédikációjában az isteni szeretet kinyilatkoztatásaiból kiindulva rávilágított, hogy az Isten közelében élő ember üdvösségre, irgalomra lel.  „Az Ószövetségi szentírás azt mutatja, hogy Isten szereti az embert, és gondoskodik róla. A korábbi homályos utalások az Újszövetségben teljes bizonyságot nyertek Jézus Krisztus által. Általa megmutatta az Isten, hogy az ember boldogsága valóban szívügye, és azért kész nem csak valamicskét adni, hanem mindent, még önmagát is” – fogalmazott.

„Az Isten szeretet, és aki megmarad a szeretetben, Istenben marad, és Isten őbenne marad” – hangzott el a prédikációban. Az apostoli kijelentés üzenetét a következőképpen fogalmazta meg a szónok: „A mi emberségünk legmegbízhatóbb mértékegysége a szeretet. Nem a tudás, a talpraesettség, nem a beszéd- vagy a szervezőképesség, hanem sokkal inkább a tettekben megnyilvánuló, az áldozatot is vállalni tudó szeretet. Ez soha semmivel nem helyettesíthető. Ezért ma azt kell mindannyian megtanuljuk, hogy ha minél inkább szeretetben élőkké, szeretetben megnyilvánulókká tudunk válni mások, illetve egymás számára, annál inkább vagyunk emberek, és annál közelebb áll hozzánk az Isten, és mi is Istenhez. Isten az ember abszolút esélye, sosem hagyja el azokat, akik benne bíznak és őrá építenek”.

„Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok, én felüdítelek titeket” – Máté evangéliumának üzenetét magyarázva az atya rávilágított, Jézus együtt érez azokkal, akik különböző testi, lelki bajokban szenvednek. Arra biztatja őket, merjék rá bízni magukat a célhoz vezető úton, a bűnösöknek pedig a bűnbánat, a megtérés lehetőségét ajánlja fel. „Jézus arra bátorít bennünket, hogy kövessük az ő példáját. Ha hiszünk benne, rájövünk, hogy valójában nem is mi hordjuk az igát, hanem általa biztosítjuk a jövőnket” – hangzott el a kijelentés.

Pethő Melánia, Székelyhon.ro, 2014.06.28.
Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.