2014. június 29-én, Szent Péter és Pál apostolok ünnepén, Exc. és Ft. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek öt diakónust szentelt pappá a Gyulafehérvári Székesegyházban, Exc. és Ft. Tamás József segédpüspök, az egyházmegye papsága és hívei jelenlétében. A csíkszeredai Bene Kálmánt, a csíkszentsimoni Boga Norbert-Árpádot, a csíkszépvízi Gál Hunort, a kászonújfalvi György Imrét és a gyergyószentmiklósi Hanuleac Tamást.

Ezennel a hat év szemináriumban, valamint az egy év pasztorális, gyakorlati éven eltöltött készület után, teológiai diplomával a kezükben kerül sor a diakónusok áldozópappá szentelésére. A papszentelés szertartása a szentmise keretében történik, az evangélium után. Miután bemutatják a jelölteket a szentelő püspöknek, a főpásztor homíliát mond. Ezt a szentelendők ünnepélyes ígérettétele és a Mindenszentek litániája követi. A litánia alatt a szentelendők leborulva, a jelenlevő hívek térdelve vagy állva imádkoznak. Ezt a leglényegesebb mozzanatok, a kézrátétel és a felszentelő ima követi. A papjelöltek egyenként a szentelő püspök elé térdelnek, ő pedig két kezét a fejükre téve csendben imádkozik. Ezekkel átadja nekik a lelki hatalmat. Az újonnan felszentelt papok kezeinek krizmával való megkenése a következő mozzanat. A megkenés után a papi módon viselt stólába és a kazulába (miseruhába) való öltöztetésre kerül sor. A miseruhát öltött új papok ezt követően átveszik szolgálatuk liturgikus eszközeit, a paténát és a kelyhet, Isten népének áldozati adományával, vagyis a kenyérrel és a borral együtt. Az új papok a szentmise áldozati részét már a felszentelő püspökkel együtt ünneplik meg, azaz koncelebrálják.

A szentmise a főpásztor ünnepi áldásával ért véget, amelyet ünnepélyes kivonulás követett.

Ugyanakkor az újonnan szenteltek megkapták első kinevezésüket, amely alapján augusztus 1-jétől megkezdik segédlelkészi szolgálatukat a főpásztor által kijelölt helyeken: Bene Kálmán Ditróban, Boga Norbert-Árpád Baróton, Gál Hunor Gyergyócsomafalván, György Imre Csíkszereda–Szent Kereszt plébánián és Hanuleac Tamás Gyimesbükkön.

seminarium.ro

Fotó: Ottóka Ottó

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.