Pappá szentelésének 25. évfordulóját ünnepelte Botár Gábor
Kis Szent Teréz-plébániatemplomban szombaton nagyszámú paptestvérrel celebrálta hálaadó szentmiséjét Botár Gábor szentszéki tanácsos-plébános. Az ezüstmisén örömünnepet ült a helyi közösség és a vendégek.

„1989. június 25-én huszonkét társammal szentelt pappá dr. Jakab Antal megyéspüspök a gyulafehérvári székesegyházban – mondta az ünnepelt. – Július 2-án mutattam be első ünnepélyes szentmisémet a csíkszentgyörgyi plébániatemplomban, és aznap  ünnepeltük a primíciát szülőfalumban, Csíkszentgyörgy-Bánkfalván. Azóta 25 év telt el. Június 25-én a hálaadó szentmisénket főpásztorunkkal mutatjuk be a gyulafehérvári székesegyházban.”
Abban a közösségben, amelyben szolgál, az ezüstmisén Isten iránti hálával mondott köszönetet szüleiért, szeretteiért, hivatásáért, nevelőiért, paptestvéreiért, tanáraiért és mindenkiért, akikkel huszonöt éves papi élete alatt kapcsolatba került. Akik szeretetükkel,  igyekezetükkel, imájukkal, munkájukkal mellette álltak és állnak, hogy hivatását betölthesse. Hallhattuk: 9300 alkalommal celebrálta a legszentebb áldozatot, 1021 keresztelő, 474 szentségi házasságkötés és 432 temetés részese volt. Ezüstmisés elmélkedésében visszaidézte azt a beszédet, amit gyermekkori papja, Kovács Sándor valamikor csíkszentgyörgyi plébános mondott a primíciáján, és azokat a lelki ajándékokat, amelyekkel feltarisznyálta: a Szentlélekkel, a bűnbocsánattal és a küldetéshez szeretettel. Például kapta a  már Szent II. János Pál pápát. A közösség imáját kérte, hogy „lelkes” papként szolgáljon, irgalmas meghallgató legyen; Isten szava és a méltón bemutatott szentmise legyen mindennapi kenyere. Az ünnepjelző és szentmisei énekek a Jubilate Deo Vegyeskar,  illetve a Hálaluja ének-zene csoport előadásában hangzottak el, az egyházközségi csoportok képviselői pedig egy-egy imakérelemmel helyezték oltár elé jelképeiket.

Molnár Melinda, Udvarhelyi Híradó, 2014. június 17.

Fotó: Thomas Câmpean

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.