Kósa Béla az egykori szentély egyenes záródását igazoló sarokkövet mutatja

Kósa Béla művészettörténész, a múzeum munkatársa beszélt a régész kollégái által feltárt leletekről, kifejtette, mivel a templom padlásfeljárója roskadozik, és most készítik az épület felújítási tervét, az épületstatikusok kellett volna ehhez megvizsgálják a falak és az alapozás helyzetét. Egy ilyen ásatás azonban mindig régészeti szakember felügyeletével zajlik, így a múzeum munkatársait bízták meg a feladat elvégzésével, olyan módon, hogy a feltárás során statikusok is megvizsgálhatták, ami a felújítás szempontjából szükséges, ugyanakkor lehetőséget adtak a régészek számára, hogy az épület történetére fényt derítsenek.

Kósa részletezte, érdekes tárgyak kerültek felszínre, kicsi agyagszekerek darabkái igazolják, hogy az a terület, ahol a templom áll, már 3000 éve lakott volt, a fejlett bronzkori, úgynevezett wittenbergi kultúra közössége élt itt. Hozzátette, hogy az agyagszekérkéket feltételezhetően kultikus tárgyakként hasznosították.

Az épület történetével kapcsolatosan a művészettörténész megjegyezte, a szelvényekben jól látszik, hogy az Árpád-kori templomhoz hol toldták az újabb részeket. Előkerült egy téglatest alakú sarokkő, ami a szakemberek szerint azt igazolja, hogy egyszerű záródású és nem sokszögzáródású volt a legkorábbi templom szentélye.

Kósa az omladozó feljáró mellett ásott gödörben megmutatta, meddig nyúlik le az alapozás. Amint elárulta, a múlt században felhúzott épületrész építői az alapozásnál nem ástak eléggé mélyre. Mivel a 18. század közepéig a templom mellé temetkeztek, meg volt bolygatva a föld, emiatt süllyedt be a fal. A szakember beszélt arról is, hogy a feltárt sírokban talált csontokat a múzeum raktározza, rendszerezi, és ha lesz rá pénz, ezek antropológiai összehasonlítási kutatások tárgyát képezhetik. Azt is megjegyezte, hogy a gótikus korban épített templom kívül-belül ki volt festve, ezeket a szekkókat részben feltárták, de restaurálásuk még nem történt meg.