Immár 14. alkalommal népesült be az István pap tér és környéke az Alfalvi Falunapokra. A búcsús prédikáció a közösségi lét, az együtt létezés fontosságára hívta fel a figyelmet, de mondhatjuk azt is, hogy az ünnepségsorozat összességében a közösségről, közös ünneplésről, közösségépítésről szólt.

A Szentháromság istenközösség, így, erre figyelve akarjuk életünket úgy alakítani, úgy szervezni, hogy ez ne magunknak, magunkért élt élet, hanem igazi közösségi élet legyen, helye a talákozásnak, együtt örvendezésnek, az együtt sírásnak, az EGYÜTT-nek - hangzott el a Szentháromság vasárnapon, Alfalu búcsús ünnepén.

A templom mellett, a központi parkban ezernél is több alfalvi hívő, valamint a környező településekről érkezett keresztalják zarándokai vettek részt a szentmisén, ahol Márton József, Tölgyes plébánosa mondott prédikációt.

A szónok a közösségi lét, az együtt dolgozás, együvé tartozás fontosságára hívta fel a figyelmet, a Szentháromság egységéből kiindulva. Egy afrikai misszionáriussal megtörtént esetet hozott fel példának, amely arról szólt, hogy egy falu lakói kútjuk kiszáradása miatt hosszú heteken át ástak. Sokan értelmetlennek tartották a munkát, abbahagyták az erőfeszítést, és amikor a kitartóbbak végül sikerült vizet találjanak, nehéz volt meggyőzni őket, hogy azoknak is adjanak belőle, akik nem segítettek, nem vettek részt a közös munkában. „Ez jellemzi a mai embert is. Meg kell érteni, vannak embertársaink a közösségben, akiknek igenis ajándékoznunk kell, segítenünk kell nekik, mert hozzánk tartoznak” - hangzott el az István pap téren.

„Közösségben élni csak úgy lehet, ha megfogjuk egymás kezét és vigyázunk egymásra. Ha nem ezt teszük, akkor nem a közösség építői vagyunk, hanem bomlasztó elemek a közösségben" – szólt Adorján Imre helyi plébános „búcsúfia” üzenete.

Gergely Imre, Székelyhon.ro, 2014.06.15.
Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.