Ajánló a magyar közmédia ünnepi műsoraiból

A piros betűs ünnepre a közmédia gazdag programválasztékkal készül. A színes palettáról hívők és hagyománytisztelő emberek kedvük szerint választhatnak.

A nézők szombaton lélekben Erdély szívébe látogathatnak; az ünnepet a Duna csíksomlyói közvetítése nyitja meg. A világ magyarságának legnagyobb zarándoklatához jeles esemény kötődik idén: a Gyulafehérvári Főegyházmegyében a Plébánia évét ünneplik. Az idei búcsú jelmondata: „Boldog a méh, amely Téged hordott”.

„A búcsú szentírási szövegei a jeruzsálemi ősegyházra és a Szentlélektől kapott ajándékokra irányítják a figyelmet – teszi hozzá Oláh Dénes, Maros-Küküllő kerületi főesperes, az ünnepi mise szónoka.­ –­ Az adományokat azért kapjuk, hogy közösségünk, népünk, egyházunk javára legyünk általa.” (Duna 12.00).

A fővárosi érdeklődők az Uránia Nemzeti Filmszínházban is figyelemmel követhetik a Duna adását (12.00), a rendezvényre a belépés ingyenes.

Az Egy nap című film a tehetséges dán rendezőnő, Lone Scherfig kezét dicséri. A romantikus történet során húsz esztendő tükrében figyelhetjük meg hőseink – Emma és Dexter – sorsának alakulását, szerelmük szövődését. A bestseller-feldolgozás elsősorban a női nézőknek tartogat könnyes perceket (M1 22.20).

A United című angol film a világhírű futballcsapat, a Manchester United 1958-as tragédiáját dolgozza fel. A Belgrádból hazatérő játékosok gépe lezuhan, a szerencsétlenségben hét játékos életét veszti, többen súlyosan megsérülnek. A BBC 2011-ben készült tévéfilmje a megtörtént események iránti maximális hitelességgel, a kor hangulatának megidézésével készült; így nemcsak a futballrajongók számára lehet megindító ez a hitről és küzdeni akarásról szóló történet (M2 1.37).

A rádióhallgatóknak vasárnap reggel két műsort ajánlunk. A Szentlélek, ihlet, tehetség című adásban Csűrös Csilla szerkesztő az alkotó lélek gyökereit kutatja. A kérdésről – pünkösd fénytörésében – művészek, tudósok beszélgetnek (Kossuth Rádió 10.07). A Musica Sacra másfél órájában Bach Pünkösdi kantátái, s magyar középkori gregorián dallamok csendülnek fel (Bartók Rádió 10.30).

A Református magazint „Mit jelent nekem a pünkösd?” címmel állították össze. A félórás adásban neves református közéleti személyiségek osztják meg az ünnephez fűződő emlékeiket, gondolataikat (M1 11.45).

A Mai hitvallások sorozatban Lengyel Anna újságíró, evangélikus országos felügyelő-helyettes szerepel. A neves rádióriporter életéről, illetve a rádióban, s az evangélikus egyházban végzett munkájáról beszél (M1 12,15). Ezt követően a nézők a kapolcsi és a hartai evangélikus templomok történetével és hitéletével ismerkedhetnek meg (M1 12.45).

Az ünnepen a Duna háromórás műsorfolyammal jelentkezik Gyimesbükkről. A Madéfalva gyermekei összeállításban bukovinai, moldvai és gyimesi csángó zenészek, énekesek és táncosok lépnek fel (12.33), később a színpadra a Sebő zenekart várják (13.30). A szabadtéri ünnepi szentmisén (14.05) Salamon József plébános a madéfalvi veszedelem 250. évfordulójára emlékezik. E tragédia nyomán születtek a bukovinai és moldvai magyar falvak, s Gyimes története is innentől ered. Sorsuk mindenkinek okulásul szolgál: a menekülő nép magyarságát hagyományai és hite tartották meg.

Pünkösd hétfőjén a Bartók Rádió az MR Gyermekkórus hangversenyét közvetíti. Többek között felcsendül Hassler Cantate Domino című alkotása, Kocsár Miklós Salve Reginája, s Bartók Hét egynemű kara. A műsorszámok egy részét az erdélyi közönség már az együttes csíksomlyói koncertjén is hallhatta (16.05).

Csermák Zoltán

Minden kedves nézőjének és hallgatójának áldott ünnepet kíván az MTVA!

 

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.