A Széphavas Egyesület zarándoklatot szervez a Gyimesfelsőlok nyugati oldalán található Széphavas nevű tetőre, ahol a környékbeli hívők és a külföldi adományozók jóvoltából újjáépülhetett Szentlélek-kápolna. Emberöltőkön át ez volt az a hely, ahol a moldvai csángó magyarok Szent László útján jőve itt találkoztak székely zarándok-testvéreikkel a csíksomlyói búcsúba igyekezvén, és itt köszöntek el egymástól a visszafele-vezető útjukon. A széphavasi kápolna a nemzet egyesülésének szent helye volt – vélekedik róla Orbán Balázs – amíg Mária Terézia 1744-ben meg nem tiltja a moldvai csángók Erdélybe jövetelét. Később a kápolnát is leromboltatja.

A három irányból induló zarándoklat programja:

Gyülekezés és indulás:
Ciherek Patak: gyülekezés 10:00 és 10:15 között, indulás 10:15 órakor
Fügés Tető (Gyimesi Hágó): gyülekezés 10:30 és 10:45 óra között, indulás 10:45 órakor
Csíkszépvíz, templom: gyülekezés 9:00 és 9:15 óra között, indulás 9:30 órakor

A Pogány-havas és Széphavas közötti szakasz a Mária-úton halad. Forrás: mariaut.ro
A zarándokút:
Ciherek Patakától az út hossza 5 km út, 450 méter szintkülönbséggel, körülbelül 2,5 óra.
Fügés Tetőről (Gyimesi Hágó) az út hossza 4,8 kilométer, 200 méter szintkülönbséggel, körülbelül 2,5 óra.
Csíkszépvízről, Pogány-havas érintésével, körülbelül 9 kilométer az út, 600 m szintkülönbséggel, körülbelül 4 óra.

A széphavasi ünnepség programja:

Kezdete: 13.00 órakor

1. Antal Imre és zenészek bevezető éneke
2. Orbán Balázs: A Székelyföld leírása, Csíkszék, Szépvíz és környéke – felolvasás
3. Vass Nimród atya üdvözlő szavai
4. Molnár V. József köszönő szavai és rövid beszéde a három templomról. Fallóskút, Szép-havas, Anna-rét
5. Esztány Zsolt építésvezető köszönete az önkéntes építőknek
6. Tímár Zsombor és Ferenc Tibor polgármesterek a helyiek nevében köszöntik a zarándokokat.
7. Moldvai csángók Szentlélek-hívó éneke.

Szentmise és kápolnaszentelés: körülbelül 14 órakor.
A szentmisét, Tamás József segédpüspök és a környék papjai celebrálják.

A szentmise után zenés-táncos együttlét a helyiekkel, a moldvaiakkal.
Közreműködnek: Antal Imre és a zenészek.

Forrás: szephavas.hu

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.