A hét végén helyi kezdeményezésnek és természetesen helyi erőforrásnak köszönhetően legalább két tucat régi síremléket állítottak fel Mikházán.
Mondhatnánk, a felső-nyárádmenti kőfaragás nívójáról sokat elmondó XVIII-XIX. századi kövek helyükre kerültek, még akkor is, ha immár nem a hajdani temetkezők mára teljesen eltűnt hantjait jelzik, hanem az ugyancsak tizennyolcadik század elején épült műemlék, a Keresztelő Szent János-kápolna cintermében keltik fel az arra járók figyelmét. A népi építészet remekeként számon tartott fakápolna és annak alapjai alatt gyökerező, történeteket, helyi mítoszokat „gyártó”, Erdély legrégebbi élő fájaként emlegetett hárs alatti szakrális tér tehát újabb attrakcióval gazdagodott.
Az időrendiséget követő helyreállítást a helyhez kötődő sepsiszentgyörgyi Sztancsuj Sándor régész segítette, tanácsai alapján dolgoztak az emlékmentők. Valamennyi kő külön-külön beszél az ide temetettek közösségen belüli társadalmi rangjáról, a kor népnyelvi, szociográfiai, felekezeti sajátosságairól, a halottkultuszról, nem tekintve el attól, hogy eközben a vidék vallási-kulturális központjában, vagyis ferences rendház (és szellemiségének) közvetlen közelében járunk. A fent említett koroknál régebbi írásos emlékeket, többnyire törött, kövek részeit képező felületeket a kápolna fedele alatti párkányon tekinthetik meg az érdeklődők.
Az emlékmentésnek ezzel Mikházán még nincs vége, a falu közössége közadakozásból felújítja a temető régi székely kapuját, a népi faragászat remekművét, amit Lokody Gáspár mikházi esperes mentett meg és állíttatott fel a múlt század elején, amikor is Görgény vidékéről jött pálinkafőzők üst alá való száraz fának szánták. Összegzésként elmondható, hogy Mikháza a kolostor, a Kacsó Sándor-emlékház, a római állótábor (castrum) archeológai nyomai, a Csűrszínház, az állandó képtár és falumúzeum mellett újabb emlékhellyel gazdagodott. 

Lokodi Imre, Népújság, 2014. május 5.

 

Articol
În lumea tulburată a zilelor noastre, când războaiele, tensiunile sociale, confruntările ideologice și degradarea discursului public trezesc în inimile multor oameni teamă și nesiguranță, este esențial spiritul de cumpătare, al responsabilității și al practicării discernământului.
Articol
Învierea lui Cristos este centrul credinței noastre și izvorul speranței noastre. Nu este doar un eveniment din trecut, ci un act mântuitor al lui Dumnezeu, care ne-a deschis calea către viața nouă. Prin ea, istoria omenirii a primit o direcție nouă. Moartea nu mai este ultimul cuvânt. De aici izvorăște speranța noastră. Ea nu este efemeră și nu este o iluzie, ci o certitudine întemeiată pe fidelitatea lui Dumnezeu.
Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)