A Magyar költészet napját 1964. április 11-én rendezték meg először, József Attila születésnapján. A későbbiekben a költészet napja néven vált ismertté. Mint mindenre, amiből haszna van, erre a rendezvényre is több alkalommal rátelepedett a politika. Reméljük, az idén nem történik meg, és a jubileumi, ötvenedik évforduló alkalmával, Ady Endrére és munkásságára hull az ünnep fénye.

Szugyiczky István, a nagysikerű Dsida est szerkesztő-rendezője, egy éve dolgozik az újabb előadóesten. Egy éve folyton olvassa, tanulmányozza, válogatja Ady Endre verseit, prózai szövegeit és a róla írt tanulmányokat, mert azt mondja a költővel: „Nem kellenek a megálmodott álmok”. Egy éve összerak, majd szétszed, és újból összerakja az alakuló szövegkönyvet. Bartók Bélából kiindulva összevág egy zenei anyagot, ami az előadóművész és a néző számára is fellélegzést adhat a 120 perces előadás során. A kísérletezés tovább folyik, kidobja szinte az egész zenei anyagot. Mindezt abban a tudatban, hogy már meg van az Adys Adyja, Bogdán Zsolt többszörös UNITER- és Jászai Mari díjas, érdemes művész személyében. Bogdán Zsolt a Kolozsvári Állami Magyar Színház vezető művésze, miközben kiválóan teljesíti a színháza nyújtotta igényesebbnél igényesebb szerepeit Kolozsváron és vendégszereplések alkalmával, miközben járja az országot és eleget tesz magyarországi meghívásoknak is a feledhetetlen Dsida-műsorral, autóbuszon vagy éppen vezetés közben az Ady-est szövegeit tanulja. Április 10-én, csütörtökön este, az Ács Alajos Játékszínben Adyként lép fel, illetve Adyról vall, beszél úgy, hogy abban Bogdán Zsolt habitusa is benne lesz, amint „felmutatja a kor tükrét”.  Lehet, hogy vannak olvasók, akiket az alkotási folyamat kínja-láza nem érdekel, ezért nem is folytatjuk a Kolozsvár-Szatmárnémeti közötti ingázások, megbeszélések, egyeztetések történeteivel.

Még egy évforduló esik az idei esztendőre. Negyven évvel ez előtt, 1974-ben készült el Latinovits Zoltán Ady-lemeze, amelynek hatása alól évtizedek múltán is alig akadt művész, aki ki tudta vonni magát. Nagyváradon Varga Vilmos jelentkezett Ady összeállítással, amit megmutatott a szatmáriaknak is. 1977. október 13-án, Szatmárnémetiben, a költő születésének 100. évfordulójára, Boér Ferenc Ki látott engem című összeállításával írta be nevét pódiumművészetünk nagyjai sorába.

Vannak itt elődök, és nem akármilyenek. Ezt jól tudja a Bogdán Zsolt – Szugyiczky István alkotópáros is. Amilyen nagy a kihívás, olyan nagy a tét és az érdeklődés a … függök ezen a zord élet-párkányon című új Ady-est iránt.

Végül a harmadik, egyben legfontosabb évfordulót is jelezzük, decemberben lesz Bogdán Zsolt 50 éves. Szatmárnémetiben kezdte művészi pályáját. A Szamostól elindulva eljutott a legnagyobbakig. A művészet óceánjának tarajos hullámain egyensúlyozva mutatta meg nézőinek Dsidát, Claudiust, Oresztészt, Lopehint, III. Richardot, Calibánt, Woyzecket. Megannyi nagy-nagy színpadi alakkal a háta mögött és reményeink szerint még többel maga előtt, most a jubileum évében, Ady Endre szellemi világát mutatja fel az érdeklődőknek.

A Harag György Társulat és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös alkotásának szatmárnémeti bemutatója után, április 11-én, pénteken, lesz a … függök ezen a zord élet-párkányon kolozsvári premierje.

 

Csirák Csaba, Vasárnap

 

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.