Március 29-én, szombaton délelőtt Böjte Csaba ferences szerzetes celebrált ünnepi szentmisét a csíksomlyói kegytemplomban, Isten áldását kérve hegyeinkre, dombjainkra, az azokat borító erdőkre és a gyümölcsösökre. Ugyanakkor imádkozott mindazokért is, akik ápolják, gondozzák erdeinket és gyümölcsfáinkat. A szentmisét követően a segítőkész résztvevők a Szent István-kollégium udvarára vonultak át, ahol a Mária-kertben facsemetéket ültettek el. Böjte Csaba bízik abban, hogy összefogással sikerül újból Tündérkertté varázsolni szülőföldünket.

E napon Csaba testvér útjára indította a Komatál elnevezésű akciót, amelynek lényege, hogy a csíksomlyói lányok megajándékozták az ott lévőket egy csíki agyagtányérnyi finom étellel, arra kérve őket, hogy egy héten belül ők is lepjék meg egy nőismerősüket egy tál finom étellel, süteménnyel. A Komatálnak létrehoztak egy közösségi oldalt is:
https://www.facebook.com/pages/Komat%C3%A1l/591963480894666
 

Böjte Csaba, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője így vall az ünnep fontosságáról: „Gyümölcsoltó Boldogasszonyunk szép ünnepén a Jóisten áldását szeretnénk kérni a faiskolák legkisebb növendékeitől kezdve az évszázados hatalmas tölgyekig minden fára és bokorra, mely szép szülőföldünk kertjeit, erdőit, legelőit lakja.

S ahogyan a megtestesült égi szeretet otthont vett Mária méhében, szeretnénk, ha a jósággal másikra figyelő, azt tápláló, figyelmes női szeretet beoltódna minél több leány és édesanya szívébe! Imádságos szeretettel biztatlak, lépjünk bátran a cselekvő szeretet útjára!”

Közlemény

Fotók: Kovács Csaba P.

Erdély.ma

 

A szentmisén elhangzott elmélkedés:

http://youtu.be/1YLuzsDixE0

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.