Böjte Csaba ferencesrendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője, aki építkezési és műemlékvédő szakemberekkel érkezett Kézdivásár­helyre, Bokor Tibor polgármester kalauzolásával alaposan szemügyre vette a kantai barokk műemlék együtteshez tartozó, romos állapotban levő egykori minorita rendházat, melynek hátsó szárnyait 1740-ben, az utcára nézőt pedig 1828-ban emelték.

Ha sikerülne felújítani az épületet, abban a dévai alapítvány bentlakásos gyermekotthont hozna létre. A rendszerváltás után az önkormányzat és a kantai plébánia több alkalommal is megpróbált pályázati úton pénzhez jutni a műemlék épület megmentése érdekében, de próbálkozásuk nem járt sikerrel, az épületek állapota pedig napról napra tovább romlott. A minorita rend 1992-ben végleg lemondott a kantai Szentháromság-templom és rendház használatáról, 1994-ben átadta a Gyulafehérvári Egyházme­gyének.
 

Bokor Tibor érdeklődésünkre elmondta: a helyszíni szemle után közösen gondolkodnak azon, hogy milyen formában lehetne pénzhez jutni. A polgármester szerint a dévai alapítványon keresztül kellene pályázni, és azt a lehetőséget is megvizsgálják, hogy a Kelemen Hunor által vezetett Kulturális és Örökségvédelmi Minisz­térium hozzá tud-e járulni a finanszírozáshoz. Erről Fejér László Ödön parlamenti képviselő tárgyal a napokban a tárcavezetővel. A polgármester azt is közölte: idén mindenképpen megrendelik a felújítási terveket, hogy jövő ta­vasszal elkezdődhessen a munka.

Iochom István
Háromszék

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.