Március 12-én a déli harangszót sugározta először Kolozsváron is a Mária Rádió. Ezt közös déli ima követte, amit a kolozsvári stúdióban összegyűlt önkéntesek Kovács Sándor kolozsvári főesperes-plébános vezetésével mondtak, aki ezután megáldotta az innen közvetítőket. A Mária Rádió képviselői kifejezték: “Hálásak vagyunk a gondviselő Istennek ezért az új lehetőségért, rádiónk működését továbbra is a Boldogságos Szűz Mária oltalmába ajánljuk, hogy a Mária Rádió egyre jobban betölthesse evangelizáló küldetését az erdélyi magyarság körében.”

Az ünnepi, történelmi pillanatot, amikor Kolozsváron és környékén is megszólalt a Mária Rádió, az elnöknek, Szatmári Ferencnek bukaresti telefonos bejelentkezése követte: meghatottan szólt e korábbi terv életre keléséről. Az Országos Audiovizuális Tanács 2013. november 21-i döntése az volt, hogy az erdélyi Mária Rádió elnyerte a kolozsvári 100,4 FM frekvencián való sugárzás jogát, de ennek valós lehetősége csak március 12-én vált valóra. Szatmári Ferenc biztató szavai után Csorba Mihály a váradi stúdióból köszöntötte a hallgatókat és a kolozsvári csapatot. Szőcs Csaba műsorigazgató vezetésével húsz perces, élő stúdióbeszélgetés következett a meghívottakkal: Kovács Sándor főesperessel, aki a kolozsvári stúdió számára helyet biztosított és szívén viseli sorsát, Takó István egyetemi lelkésszel és plébánossal, aki az egyetemista önkéntesekkel a munkát megalapozta, valamint Bodó Mártával és Farmati Annával, a Vasárnap szerkesztőivel, akik kezdettől maguk is önkéntesei a rádiónak. Mindannyian az öröm mellett a feladat és szolgálat új dimenzióit hangsúlyozták.

A kolozsvári frekvencia kiegészíti a Mária Rádió lehetőségeit, így már a szükséges technikai háttér kiépítése után 24 órában tud magyar nyelvű műsort sugározni a kincses városban és környékén élő magyarság számára is. (bm), Vasárnap

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.