A kolozsvári ünnepségsorozat harmadik napja

A kolozsvári Márton Áron-ünnepségek harmadik napján dr. Marton József egyháztörténet professzor előadását hallgathatták meg az érdeklődők, Bogdán Zsolt UNITER-díjas érdemes művész tolmácsolásában Márton Áron tiszteletére írt verseket hallhattak, valamint a dr. Potyó István karnagy által összeállított zenei műsorban gyönyörködhettek.

A bevezetőben Kovács Sándor főesperes-plébános mutatta be az előadást tartó professzort, kitérve egyházi pályája jelentősebb állomásaira. Ezt követően Marton József A 75 éve püspökké szentelt Márton Áron címen tartott átfogó előadást, amelyben a csíkszentdomokosi útkereséstől, a frontélményeken át a teológiáig vezető utat vázolta, a fiatal Márton Áron papi ténykedését, a püspöki élet nehézségeit, a börtönéveket s az azt követő, megszorításokban bővelkedő éveket is bemutatta. Minden szakaszból kiemelt néhány olyan elemet, amely a nagy püspök fejlődését mutatta, és tisztázott néhány gyakran ismételt félreértést is. Ugyanakkor rámutatott Márton Áron következetességére, munkabírására, helytállására, tisztánlátására, amely  nem csak egyházi, de az erdélyi magyarság életkérdéseiben is megnyilvánult, s amellyel a kommunista hatóságok gyűlöletét, ugyanakkor azonban mint méltó ellenfél, a tiszteletét is kiváltotta. Előadása zárásaként a magyar szellemi élet nagyjaitól Márton Áronra vonatkozó jellemzéseket idézett. Mindezt kiegészítette és a képet teljessé tette Bogdán Zsolt, aki az ismert vagy kevéssé ismert szövegeket olyan művészi szinten adta elő, hogy még az olykor botladozó sorok is színnel teltek meg és elvarázsolták, meghatották az egybegyűlteket. A zenészek tolmácsolásában felhangzott az az Ave Maria is, amit Dan Mizrahi zsidó zeneszerző, Márton Áron egykori rabtársa a katolikus főpap kiválóságától áthatva írt emlékére. (BM)

Bodó Márta felvételeivel

Vasárnap

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.