Sebestyén Péter csíkszentmihályi születésű, Marosvásárhelyen élő római katolikus lelkipásztor Tüzet hoztam! című kötetét mutatták be csütörtök délután a Kájoni János Megyei Könyvtárban.

Sebestyén Péter lelkipásztor

A kolozsvári Verbum Kiadó gondozásában tavaly megjelent kötetet Bács Béla János ismertette és beszélgetett a szerzővel, valamint az utószót jegyző Balog Lászlóval, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Egyetem Könyvtárának igazgatójával. A most bemutatott kötetet két másik kötet előzte meg. „Három évvel ezelőtt a Vasárnap katolikus hetilap felkért, hogy leírt igehirdetést szolgáltassak, így került sor erre a munkára, és így született ennek a munkának a befejező kötete. Leírni nyilván nagyobb felelősség, és az ember megfontoltabb, amikor ír. Amikor leírjuk, jobban megfontoljuk, jobban csiszoljuk a szavainkat, jobban közelíthetjük az Igazsághoz a mondandónkat. Sokszor a leíratlan prédikáció is pongyolává teheti a szentbeszédet. Mikor leírjuk, kitakarítjuk a fölöslegeket. Kosztolányi mondja, akkor kezdődik a tollforgató, amikor mer önmérsékletet gyakorolni, meri akár felét is kihúzni és újrafogalmazni önmagát” – osztotta meg a Székelyhon.ro portállal Sebestyén Péter. A kötet tematikájában nagyon sokrétű, szerteágazó, attól függően, hogy mint mondta, az adott vasárnapon Jézus miről szól, milyen formában szól hozzánk, érint meg. „

Minden igehirdetésben igyekeztem időszerűvé, aktuálissá, frissé tenni azt az üzenetet, amit én a lélek segítségével ki tudtam olvasni a készület során. A csendes készülődések, átimádkozott napok, utánaolvasás, továbbá a biblikus felkészültségtől kezdve az anyanyelvi igényesség is benne van. A hálától az adakozásig, a munkától a szenvedésig az életnek az alapkérdései sorra kerülnek. Fontosnak tartom, hogy aki rendszeresen jár szentmisére, az vigyen valamit magával haza. És azért gondoltam, hogy ezeket ilyen formában örömmel adom kézbe azoknak is, akik ritkán járnak, vagy akik otthon ültek, vagy akik lemaradtak éppen.”

Elmondása szerint a már több mint 15 éve a Marosvásárhelyi Rádió Hit-vallás rovatának külső munkatársaként megízlelte, hogy mit jelent a kimondott és a leírt szó súlya, amikor az Igazságról szól.

„Képzett teológiai eszmefuttatás, ugyanakkor közérthetőség, ízes mondatszerkesztés, sok helyen retorikai leleményesség, játékosság, nyelvi és székely humor, optimizmus és empátia a legfőbb összetevője ennek a kötetnek is. (…) Sebestyén Péter szövegei úgy konstruálódnak, az egyes szövegek narratívái oly módon tárják fel a szerzői szándékot, hogy azokat hétről hétre a legegyszerűbb, egyetemi padokat nem koptatott emberek, katolikus hívek és Istent hívők, másképp gondolkodók, más vallásúak, kételkedők és hitetlenek is befogadhatják” – véli a kötetről Balog László.

A kötet szerzője szerint a tűz mindannyiunkban ott van, csak le kell fújni a parazsat róla. „Jézus mondja: Tüzet hoztam! Ez mintha ellenkezne azzal, hogy máskor békét hirdet. De ebben az esetben a tűz nem a rombolást jelenti, hanem a belső égést, a lelkesedést, a perzselő erőt. Én, hogy hazahoztam az Evangélium leírt magyarázatait, ezzel kicsit fel is akarom lelkesíteni, ébren tartani azokat, akik olvassák. Csak az tud lángra lobbantani mást, aki maga is lángol. Nekem kicsit a karrakterem is ilyen, és úgy tartom, hogy amikor az emberből a tűz kihunyt – ez a szeretetre és a hivatásra is érvényes –, akkor vége. Isten tüze ég bennünk, táplál, erősít, nem éget el. És merjünk belemerítkezni ebbe a tűzbe, ezért is merem nyugodt lélekkel lelki olvasmánynak ajánlani ezt a könyvet!”

Péter Beáta, Székelyhon.ro, 2014.02.06.

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.