A Betegek Világnapja alkalmából a vasárnapi ünnepi szentmisét követően Papp Lajos szívsebész professzor tartott előadást a csíksomlyói kegytemplomban.

Papp Lajos nem csak a szívet, a lelket is gyógyítja

A Széchenyi-díjas szívsebész professzor lesz a fővédnöke és díszvendége az idei össznemzeti zarándokvonatnak, a Székely Gyors-Csíksomlyó Expressznek, így több ezer magyar zarándokkal együtt érkezik a zarándokvonaton a csíksomlyói búcsúba. A csíksomlyói ferencesek meghívásának eleget téve tartotta meg előadását a pápai kisbazilikában.

A tudás nyelve

A professzor vallja: nem mi határozzuk meg, hogy hova születünk, hogy mikor születünk, hogy milyen nemzethez tartozunk, és azt sem, hogy mikor hagyjuk el ezt az árnyékvilágot. „Isten akaratából lett nemzetünk a magyar, anyanyelvünk a gyönyörű magyar nyelv. Nekünk itt van dolgunk, a világ legszebb tájegységében a Kárpát-medencében. Nem vesszük észre azt, hogy olyan nyelvet beszélünk, ami a világon köztudottan a  tudás nyelve” – emelte ki bevezető gondolataiban. Az anyanyelvről, mint a legnagyobb kincsről elmondta: sokszor csak amikor már elveszítjük tapasztaljuk meg, hogy mekkora kincs számunkra.

Miért beteg a magyar nemzet?

Napjaink orvostudományának nagy felfedezése, hogy a betegségünk okai között nem a dohányzás, az egészségtelen táplálkozás szerepel, hanem amit szóban egymás között kifejezünk. „Miért beteg a magyar ember? Miért beteg a magyar nemzet?” – tette fel a kérdést az előadó. Válasza tömör: elfelejtettük őseink törvényét, a szeretetre épülő, egymást segítő társadalomépítést.

Az egészségünk három lábú széken áll

Az egészséget három lábú székhez hasonlította, melynek három lába: test, lélek és szellem. „Ha bármelyik láb eltörik, felbillen az egészségünk. Nem helyettesíthető egyik láb a másikkal. Azért betegedett meg  a lelkünk, mert elhagytuk Istent, és nem támaszkodunk a papok által nyújtott lelki segítségre” – nyomatékosította a szívsebész professzor, aki a legszentebb hivatások gyakorlóiként emelte ki a lélekkel foglalkozó papokat, a szellemmel foglalkozó tanító-tanárokat, és a testtel foglalkozó orvosokat. „Az lenne a legjobb, ha mindenki mindennel foglalkozna: a pap nem csak a lélekkel, hanem a szellemmel és a testtel, ugyanígy a tanítók és az orvosok. Mindannyiunknak dolgozni kell azért, hogy gyermekeinknek, unokáinknak szebb jövőt biztosítsunk!”

A szeretet a legnagyobb gyógyító erő

Előadása végén Papp Lajos a szeretet gyógyító erejéről beszélt: „Egyetlen egy gyógyszer van, ami minden betegségből képes kigyógyítani az embert, és semmibe nem kerül. A tudomány laboratóriumi vizsgálatokkal bizonyította, hogy a szeretet az immunrendszerünket erősíti, és minden betegségből meg lehet gyógyulni. Mindennél hatásosabb és olcsóbb gyógyító erő a szeretet. Ne kémiai szereket, hanem a szeretet használják gyógyításra!” – kérte a hallgatóságot a professzor.
Iochom Zsolt | 2014.02.09.

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.