A mallersdorfi ferences nővérek erdélyi jelenlétének jubileumi éve kezdődött el, s jól időzítették, éppen ennek az évnek az elejére, január 25-ére annak a doktori dolgozatnak a nyilvános védését, amely ennek az erdélyi jelenlétnek a 150 évét vizsgálja a levéltári forrásokra alapozva. Botár Gábor székelyudvarhelyi plébános választotta tudományos vizsgálódása tárgyául ezt a még fel nem dolgozott témát, s röviden az alapítót, Josef Nardinit bemutatva, a rend lelkiségét ismertetve mutatja be a megtelepedés utáni sokrétű, gazdag és áldásos tevékenységet, majd a kommunista éra idején, a nyomás alatt is dolgozó nővérek életét. Előbbi esetben dokumentumokat keresett és talált, dolgozott fel hangyaszorgalommal Botár Gábor, nem elégedve meg a gyulafehérvári levéltár adataival, hanem Németországban is megvizsgálva a rendi levéltárat, valamint az alapítás különböző helyszínein is tájékozódva. Utóbbi esetben megkeresett és megszólaltatott még élő tanúkat, akik az ateista rezsim üldözöttei és túlélői.

A dolgozat ünnepélyes bemutatására az ilyenkor szokásos tudományos bizottságon s a kar tanárain, kolozsvári érdeklődőkön túl  sok pap kollégája is eljött a doktorjelöltnek, valamint a mallersdorfi nővérek németországi és udvarhelyi képviselői igen szép számban. A tudományos munkálatok után rendhagyó módon a kápolnába szentmisére vonult át az ünneplő sereg, ekkor kezdődött el az említett jubileumi év: felemelő volt együtt örvendezni a nővérekkel a gazdag múltnak és az immár szabad jelennek. A  Mallersdorfból érkezett lelkivezető német nyelven szólt az egybegyűlteknek, Nardini szellemiségét elevenítve fel és azt Ferenc pápa üzeneteivel összevetve a szegények, elesettek szolgálatát ismét a figyelmünkbe ajánlotta.

Kép és szöveg Bodó Márta

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.