Marosvásárhelyen, az Egyesülés lakótelepi római katolikus templom védőszentje, Remete Szent Antal ünnepén szentmisét tartottak szombaton, amelyen a hívek egy családként töltötték meg új templomukat. Szénégető István plébános érdeklődésünkre kihangsúlyozta: a közösségépítés két síkon zajlik, hiszen folytatják a gyülekezeti központ megépítését, ugyanakkor különböző tevékenységekkel megpróbálják a templomhoz és Istenhez közelebb vonzani a katolikus családokat.

Orbán Balázs szerint a hagyomány tud egy remeteszegi kápolnáról, amelynek nevét őrzi a városrész a Maroson túl, ezért is döntöttek úgy, hogy az 1990-es években alakuló új plébánia a Remete Szent Antal nevét veszi fel. A plébániához nemcsak az Egyesülés lakótelepi hívek tartoznak, hanem a környező települések római katolikusai is. A több mint egy éve felszentelt templom nagy mértékben hozzájárult a helyi római katolikus közösség megerősödéséhez, s bár háromszor akkora, mint a korábbi miséző hely, minden vasárnap tele vannak padjai. Szombaton, a templom védőszentjének ünnepén is jó volt látni, ahogy a közösség benépesíti a Szentcsalád templomot.

A Székelyhon érdeklődésére Szénégető István plébános elmondta, hogy a pirosban felhúzott és befedett közösségi központ munkálatait tovább folytatják, a tetőszerkezet véglegesítésével és az ajtók-, ablakok elkészítésével. A marosvásárhelyi önkormányzat 2013 nyarán jelentős támogatást szavazott meg a közösségi ház építésére, igaz, ennek csupán töredékét kapták meg, de reménykednek, hogy idén, minél előbb megtörténik az összeg teljes átutalása. A munkálatot a megyei tanács és a kultuszminisztérium is támogatta/támogatja, legutóbb decemberben a szakminisztériumtól kaptak 30 ezer lejt. „Fontosnak tartjuk mindig elmondani, hogy a most épülő közösségi házban nemcsak a plébániához tartozóknak szervezünk kiscsoportokat, hittanórákat, hanem az egész Egyesülés lakótelepen élő magyar közösségnek tartunk majd egészségvédelmi előadásokat, és hangsúlyt fektetünk a székely-magyar hagyományok ápolását célzó tevékenységekre is. Azt szeretnénk, ha közösségünk tagjai itt a Szentcsalád templomban és közösségi házban választ kapnának életük nagy kérdéseire, legyenek azok a hittel, az egészséggel vagy a nemzeti identitás megélésével kapcsolatosak” – mondta a plébános.

Szénégető István arról is beszámolt, hogy idén az év eleji családlátogatások során sikerült több időt tölteni a családoknál, meghallgatni a visszajelzéseket, átbeszélni a nehézségeket, s örömmel mondja, hogy sikerült pár új hittanórás gyermeket is felfedezni, akiket családjukkal együtt várnak a plébánia által szervezett alkalmakra. „Nincs szebb dolog annál, mint amikor egy gyermek a szüleivel, a családjával együtt jön a templomba, és otthon is a napot közös családi imádsággal zárják” – vélte a plébános.

Simon Virág, Székelyhon.ro, 2014.01.19.
 

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.