A Szociális Testvérek Társasága minden évben vízkereszt ünnepén, január 6-án emlékezik meg alapítójáról, Slachta Margitról, aki 1974-ben – az idén éppen 40 éve – ezen a napon költözött a mennyei hazába. A csíkszeredai és kolozsvári szociális testvérek egyaránt a kültagokkal és más meghívottakkal együtt ünnepeltek: az esti dicséret, a szentmise, az ige és a kenyér (liturgikus és liturgián kívüli) megosztása volt mindkét helyszín eseményeinek gerince, így fejezték ki az ünneplők hálájukat az alapításért, felelősségvállalásukat a kapott kegyelmek nyomán.

A csíkszeredai ünnepi szentmisét Tamás József segédpüspök mutatta be a Kisboldogasszony Testvérotthon kápolnájában, Kolozsváron pedig a Szentlélek-ház kápolnájában is a vízkereszti vesperás éneklésével kezdődött az ünnepség, utána Farmati Anna kerületi elöljáró rövid beszédében Margit testvérről emlékezett meg.

Elmondta, hogy ez a nap nemcsak azért jelentős, mert ezen a napon érte el az alapító az élet teljességét, hanem azért is, mert ez a nap, ez az ünnep élete során is fontos volt számára: a Keresztény Női Tábor vezetőjeként ekkor osztotta ki az új év feladatait, tehát ez a nap a közéletbe való cselekvő kilépés napja volt az ünnepi időszak után, akárcsak a kisded Jézus számára a megjelenés pogány világ előtt, a nemzetek előtt a családi meghittség után. Arra biztatta a jelenlévőket, hogy a Margit testvéréhez hasonló bátorsággal, benső szabadsággal vállalják a hétköznapokban a küldetésüket, mindig a Szentlélektől merítve erőt és ötletet. Az ünnepi szentmisét itt Kovács Sándor főesperes celebrálta, prédikációjában az ünnep liturgiájának magyarázatával hozta összefüggésbe az alapító prófétai egyéniségét.

A közös imádságot követő agapé után a testvérek mindkét helyszínen Slachta Margit írásai, parlamenti beszédei alapján kezdeményeztek beszélgetést a keresztény közéletiség mai helyzetéről, és arra a kérdésre keresték a választ a kültagokkal, meghívottakkal együtt, hogy Margit testvér lelkisége mit üzen a mai helyzetekben, hogyan ébresztheti fel keresztényekben a felelősségérzetet egy olyan légkörű társadalomban, ahol az egyszerű ember legtöbbször tehetetlennek érzi magát a rosszal, sőt a jók közömbösségével szemben is.

Tóth Ármin, Vasárnap