Válogatás a magyar közmédia karácsonyi vallási műsoraiból

A közszolgálati csatornák változatos műsorkínálatukkal gazdagítják a nézők és a hallgatók ünnepét. Az összeállítás az MTVA Vallási, kisebbségi és határon túli főszerkesztőségének ajánlatát gyűjti csokorba.

Az ünnepi műsorfolyam már december 22-én, advent negyedik vasárnapján elkezdődik. A Református magazin Mátészalkára és Csopakra látogat, a műsorban Steinbach József  református püspök karácsonyi gondolatait osztja meg a nézőkkel (M1 12,10). Az Adventi üzenet című adásban az ünnepkör hangulatát idéző versek és énekek hangzanak el. Közreműködik Kubik Anna színművész és a Korál-sziget Együttes (M1 12,45).

December 24-én az Útmutató ünnepi költeményekkel várja a korán kelőket. A Megváltó földre lépésének szent ünnepe alcímet viselő műsorban a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont és a Pannonhalmi Bencés Gimnázium tanulói karácsonyi verseket adnak elő (M1 6,30).

A Péter, a kőszikla című, híres sztárokkal forgatott olasz film Jézus tanítványának életét dolgozza fel.  A történet ismert: Péter megsemmisülve áll Krisztus keresztje alatt, s nem érzi magában az erőt, hogy teljesítse a Krisztus által rábízott feladatot. A feltámadás megerősíti hitében (Duna 13,10, 2. rész: másnap 140). A Bartók Rádió is gazdag zenei programmal emlékezik meg Jézus születéséről. Az Ünnepre hangolódva délutáni adásában tíz ismert karácsonyi mű csendül fel (16,04). Az este Händel Messiását a bécsi Concentus Musicus előadásában hallhatjuk, vezényel Nikolaus Harnoncourt (22,27).

Rendhagyó módon a Duna a megszokottnál korábban közvetíti Vatikánból a pápai szentmisét. A műsor kommentátora Török Csaba, a Magyar Katolikus Püspöki Kar tévé-referense, akivel Mucsányi János szerkesztő beszélget (Duna 22,30, ismétlés a Duna World-ön romániai idő szerint éjjel 1 órakor).

Veszprémi bazilikában felállított BetlehemAz éjféli katolikus szentmisét a Kossuth Rádió a veszprémi Szent Mihály Székesegyházból sugározza, a szertartást bemutatja: Márfi Gyula érsek. Az M1 nézői a Budavári Nagyboldogasszony-templom éjféli miséjébe kapcsolódhatnak be. Karácsony napjának hajnalán két Kossuth Rádiós műsorra hívjuk fel a hallgatók figyelmét. A Betlehemi jászol a karácsonyi ünnepkör egyik legkedvesebb jelképét vallástörténeti, művészeti és – sajátos módon – állattenyésztési szempontból dolgozza fel (7,03). A rádió a karácsonyi evangélikus istentiszteletet 11,04-kor Szentendréről közvetíti. „János evangéliumában nem találkozunk zizegő szalmával, ökörrel, szamárral, pásztorokkal és bölcsekkel” – világít rá igehirdetésében dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök.

Ferenc pápa hagyományos karácsonyi üzenetét és Urbi et Orbi áldását a római Szent Péter térről délben (romániai idő szerint du. 1 órakor) láthatják a nézők (M1, Duna, Duna World). A mennyországot választom című film az egyik legnépszerűbb szent, a Legyetek jók, ha tudtok-ból is ismert Néri Szent Fülöp életéről szól. A főhős Szent Ignáchoz indul, hogy az engedélyét kérje indiai missziós útjához. Róma felé tartva azonban, látva a sok kallódó, csellengő, szegény gyereket úgy dönt, hogy életét az ő sorsuk jobbá tételének szenteli. (Duna 23:15, a 2. rész: másnap 23.35).

Minden nézőnek és hallgatónak boldog karácsonyt kíván az MTVA!

Debreceni nagytemplom-belső

 

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.