Ez a film Erdély legkritikusabb történelmi korszakának küzdelmeit, ugyanakkor a legszebb erkölcsi győzelmeit hivatott szemléltetni – hangzott el azon a hétfői csíkszeredai sajtótájékoztatón, amelyen a Márton Áronról készülő játékfilmről beszéltek a Mustármag megújulás-szolgálat munkatársai. Az elképzelések szerint az egykori gyulafehérvári püspök életét ábrázoló alkotást legkorábban két év múlva mutatnák be a nagyközönségnek.

A Mustármag megújulás-szolgálat 2012 őszén megalkotta a Népemért vállalom című zeneművet Márton Áron püspökről. A művet azóta már tizenkilenc alkalommal mutatták be Erdély-szerte – számolt be az előzményekről Tarjányi Krisztina. Az említett közösség munkatársa kiemelte, ez idő alatt azt tapasztalták, hogy az egykori püspök egyénisége nagy erővel hat még ma is, egy közösségbe tudja hívni az embereket. „Erre az igényre válaszolva döntöttünk úgy, hozzáfogunk egy játékfilm megalkotásához” – magyarázta a közösségi tag. Hozzátette, a film célja bemutatni az igazságot hirdető és képviselő püspököt, a népe védelmét hősiesen felvállaló, bátor vezetőt, a vele együtt küzdő, a háborúk, az államosítás, a kollektivizálás kegyetlenségein felülemelkedő nép életerejét, a közösségi élet szépségeit, örömeit.

„Azt szeretnénk érzékeltetni, hogy mindaz, amit Márton Áron egyénisége hordoz, ma is időszerű. Ez a film Erdély legkritikusabb történelmi korszakának küzdelmeit, ugyanakkor a legszebb erkölcsi győzelmeit hivatott szemléltetni. Segíteni akarjuk a nézőt, hogy a látottakból leszűrje az örök érvényű emberi és isteni igazságokat, a mai élethelyzetekre ezeket tudja alkalmazni, döntéseihez kapjon segítséget. Azt szeretnénk, hogy ez az alkotás a hívő népközösség tanúságtétele legyen” – hangsúlyozta Tarjányi.

Mint kiderült, a filmnek közösségi súlypontja lesz, ezért a forgatás során több mint húsz Erdélyi helyszínt keresnek fel, mintegy 140 település lakóit szólítva meg a tömegjelenetek lebonyolításához. A csíksomlyói búcsú megjelenítéséhez például Csík-környéki lakosokat vonnának be, csíkszentdomokosi forgatásokhoz pedig felcsíki statisztákat választanak ki. Az elhangzottak szerint a megvalósításban a fő szempont az, hogy elsősorban erdélyi szereplőket, színészeket, szakembereket kérnek fel. „Amikor minden helyi lehetőség, erő megmozgatódott, akkor vesszük igénybe a magyarországi vagy külföldi segítséget, eszközökben, pénzben, szakemberekben” – emelte ki Tarjányi.

„Evangelizáció egy játékfilm kapcsán”

Ezekkel a szavakkal jellemezte a filmkészítés teljes folyamatát Papp László római katolikus lelkész. Az említett közösség alapítója, aki egyébként a játékfilm forgatókönyvének a szerkesztője elmondta, a film minden jelenete történelmi valósággal épül fel Márton Áron személye köré. A nagyobb szerepeket hivatásos színészek alakítják majd, ezek kiválasztása a későbbiekben történik meg. „Mindenképpen azt szeretnénk, hogy a főszerepet erdélyi színész alkossa” – nyomatékosított a lelkész. Papptól megtudtuk, a forgatásra való felkészülést egyfajta imaszolgálattal kezdik el hamarosan, amelybe minden erdélyi közösséget bevonnak. „Utána következik egy úgynevezett szellemi, lelki előkészület, melynek révén segítünk Márton Áron szellemiségére ráhangolódni az érintetteknek” – jelentette ki a lelkész, aki szerint a tulajdonképpeni forgatás a nyár közepén kezdődne.

A lelkész részéről az is elhangzott, a legkevesebb 700 ezer eurós költségvetésű film rendezője a magyarországi Dér András lesz, aki 1999-ben a mozgókép területén kifejtett kiemelkedő alkotótevékenységéért állami kitüntetésben, Balázs Béla-díjban részesült a magyar kormány részéről. A tervek szerint a játékfilm legkorábban két év múlva készülhet el. Aki ennek megvalósításában szeretne közreműködni vagy bármilyen nemű segítséget nyújtani, az a mustarmag2000@yahoo.com drótposta címen jelentkezhet.

Rédai Botond, Székelyhon.ro, 2013.12.10.
Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.