„Ti Krisztus teste vagytok, és egyenként tagjai.” (1 Kor 12,27)

Magyarázat (1Kor 12,1–31)

Húsz évvel Jézus halála és feltámadása után (51/52-ben) Pál megalakított Korintusban egy keresztény közösséget. Jézus apostola, aki azt a célt tüzte ki, hogy Isten üzenetét az Ő határtalan jóságáról egy zsidó ellenes vilagban hírdesse, néhány évet ebben a kikötövárosban töltött. Amilyen színes és sokretegű a kikötöváros, olyan élő és színes a közösségi élet, ami ott virágzik.

Két év után kapott Pál egy levelet és szóbeli üzenetet a közösségtől. Időközben működtek a városban más misszionáriusok is, és hithírdetésüknek más hangsúlyt adtak, ez pedig heves vitákhoz és különböző pártok kialakulásához vezetett, a közösséget az összeomlás fenyegette (1Kor 1,10f). A szolidaritás a szegény és gazdag, a tanult és az egyszerű ember, a nő és a férfi között már nem volt olyan meghitt. Vélemény különbségek, konfliktusok és egoista tendenciák alakultak ki. Az istentiszteleteken és a közösségi találkozásokon káosz uralkodott. Úgy viselkedtek, hogy „ami a szívemen az a számon” – tehát az emberek dicsérték Istent, meg nem értendő dadogással és azt hitték, hogy a Szentlélek működése így nyilvánul meg életükben. Mások ezt proféciaként értették. A kilátástalan helyzet megoldására diktál Pál egy levelet. Szeretné visszaállítani a régi, jó helyzetet, épitő kritikával hozzá akar járulni a közösség egységéhez. Azt szeretné, hogy a Szentlélek, aki létrehozza a közösséget, aki senkit nem zár ki és mindekit szabad emberré tesz, újra jelen legyen a közösségben. Ő uralkodjon mindenek felett.

A közösség egy test

Pál összehasonlítja a közösséget a testtel, ami több végtagból és szervből áll, és ebben a változatosságban egységet alkot.

(Svájcban egy kanton vagy egy régió keresztényei mai napig egy „korporációt ” alkotnak.)

Ez a kép a „test-egyházról” többértelmű:

– minden test rész a másikra van utalva, ez a gyengébb tagokról, és a szenvedőkről való különös gondoskodást is jelenti: vedd figyelembe

– a testrészek sokfélesége életfontosságú: vigyázat a sokféleségre

– fej nélkül nem működik a szervezet: vigyázat az autoritásra

– a külünbözö végtagok együttjátszása fontos: törekedjünk az egységre

– ha levágnak egy testrészt, elhal: tartsatok össze

– lélegzés nélkül meghal a szervezet: legyetek nyitottak a Lélekre, aki éltet

A Lélek egyháza mint test-egyház

            Pál a konkrét testről beszél: a Lélek egyháza test-egyház.

A Szentlélek ott mutatkozik meg ahol minden az összetartásnak, építésnek van alárendelve. A Lélek hatása nem csak „lelki”, hanem „konkrét”, nem csak „egyéni” hanem ugyanúgy „közösségi, szociális” jellegű.

A Lélek nem egy kaotikus és kitünő környezetben jelenik meg, hanem a „rendezett” és „megszokott” közösségi együttélésben. Szemben néhány hivő előszeretetetével a „rendkivüli” adományok iránt, a fejlődést a „hétköznapi” együttélés adja. Pál a korintusiak különböző adományaival szemben a legkiválóbb adománynak a szeretetet tartja.

Krisztus teste

    Pál a közösséget nem csak egy emberi szervezettel hasonlítja össze, hanem kihangsúlyozza: „Ti Kirisztus teste vagytok és egyenként tagjai.” A megfeszített és feltámadt Krisztus a testén keresztül, a közösségben van jelen a világ számára. A kis élő közösségeknek a legnagyobb érdemük, hogy megtestesítik Krisztust a világban.

A test értelmezését Ernst Kasemann így említi: „A test a mi kapcsolatunk a földdel. Minden rossz és minden jó tapasztalatunkat rajta keresztül éljük meg, minden szerencsét és veszélyt, jókedvet és szenvedést, szengénységet és éhséget, sikert, munkát és vágyakat, fiatalságot és öregséget.”

A Megfeszített teste

            Pál összekapcsolja a közösségről alkotott képet, mint „Krisztus testét” az utolsó vacsorával (1Kor 10,16–17: „Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nem Krisztus testében való részesedés? És a kenyér, amelyet megtörünk, nem Krisztus testében való részesedés? Mert egy kenyér, egy test vagyunk sokan, hiszen mindnyájan egy kenyérből részesülünk.” És már a levél elején kihangsúlyozzal: „Nem akartam másról tudni köztetek, mint Jézus Krisztusról, a megfeszítettről.” (1Kor 2,2).

             A élet odadásának és a kereszt hangsúlyozásának nem az az értelme, hogy dicsőítsük a szenvedést. A kereszt Pál számára kifejezi Jézus életstílusát és helyét a közösségben. A kereszthalál annak az eredménye, hogy Ő mint ember másokért élt.

            Isten ereje és bölcsessége, ahogy ez a Megfeszítettnél is megnyilatkozott, csak bosszúság és balgaság a világban. És ahogy Jézus a sikertelenek és megvetettek oldalán áll, úgy a közösségnek is ott a helye. A közösséghez való tartozás nem csak azt jelenti, hogy a tagok nem magukhoz, hanem Istenhez tartoznak, és nem maguknak hanem Istennek élnek, hanem a Krisztus testéhez való tartozás azt jelenti, hogy Jézust mint egyetlen Úrunkat ismerjük el. Az élettér, ami a testet meghatározza és rendezi, nem az állam, nem a Római Birodalom, hanem Jézus Krisztus a hivők közösségében.

A bibliai szöveg feldolgozása

 1. A bibliai szöveg megközelítése

Egy első körben minden résztvevő összegyűjti színes kártyákra az összes feladatot és funkciót, amelyek az ő közösségében léteznek.

Majd középre helyezünk egy plakátot, melyre egy test körvonala van rajzolva. Az előzőleg megírt kártyákat elosztjuk a rajzon úgy, hogy közben megfontoljuk: Kik azok, akik a közösség „szája” (ezt a funkciót töltik be), vagy a „füle”, kik azok, akik inkább a „kéz” vagy a „láb” pozíciójában vannak, kik azok, akik inkább a „has” szerepét töltik be?

Elmélkedjünk, beszéljük meg:

Milyen részt vállalok a közösségbe: A fejet, amely gondolkodik? A száj szerepét, amely beszél? A kézét, amely cselekszik? A lábét, amely halad előre? A gyomorét, amely emészt? A tüdőét, amely ellát oxigénnel?

Mi tetszik nekem ebben a szerepben? Mi az, ami nehezemre esik? Milyen más szerepet vállalnék szívesen? Melyek azok a szerepek, amelyeket nem tölt be senki? Melyek többszörösen foglaltak, amelyekre leginkább van igény, vagy amelyeket senki sem kedvel? Mit jelent ez a közösség számára?

Egy kis időt szánjunk egyéni megfontolásra, majd cseréljük ki gondolatainkat Plénumban sorra vesszük a testrészeket „tetőtől talpig”, és megtárgyaljuk átvitt jelentésüket. Címszavakban jegyzetet készítünk a plakátra.

Mindenki beírja a rajzon a megfelelő testrészhez a nevét.

2. Találkozás a bibliai szöveggel

Felolvassuk az 1Kor 12,1-31a-t – először felváltva, majd mindenki egyénileg.

 A csoportvezető felkéri a résztvevőket, hogy összegezzék a szövegben újonnan felfedezett szempontokat: például eddig nem észlelt képességeket/testrészeket, olyan képességeket, amelyek a „lélek ajándékai”, a „gyenge testrészek” különleges jelentését, az egyes testrészek abszolutizálásának veszélyét, a közösséget, mint „Krisztus testét”…

Ahol szükséges, a csoportvezető adjon kiegészítő magyarázatokat az 1Kor-hoz, a „test” képéhez vagy a szöveg kijelentéseihez.

A következő kérdések alapján beszélgetünk:

Milyen adottságok, képességek és feladatok kerülnek szóba? Hogyan viszonyulnak egymáshoz?

Melyik tag a legszükségesebb?

Mi az együttmunkálkodás titka/lelkisége?

Mitől élő a test/a közösség?

Mit jelent a közösségnek, hogy Krisztus valóságos teste?

Milyen szerepe van a Léleknek?

Plénumban megbeszéljük az eredményeket.

3. Vigyük magunkkal az Igét

Hogyan viszonyulunk én (mi) a közösség gyenge vagy tisztességtelen tagjaihoz? Mit tehetünk közösségünk (plébániánk) egységéért? Hogyan jeleníthetjük meg Krisztust közösségeinkben, plébániánkon?

A Lélek egyháza mint test-egyház

Minden résztvevő kap egy lapot, amelyen egy ember körvonala látható. Egyénileg, párban vagy kiscsoportokban berajzolják vagy beírják azt, ami szerintük a szöveg alapján a közösségben való együttélés érdekében napjainkban fontos.

Ezt követően bemutatják az eredményeket, a lapokat összehasonlítják az első részben elkészített emberi körvonallal. Ebből születhetnek a közösségi életet segítő konkrét ötletek.

A közösségi képhez felírjuk a 27. verset: „Ti Krisztus teste vagytok, s egyenként tagjai”.

A Lélek Egyháza a mi testeink (1Kor 6,19). Csak azután a kőtemplomok. (Kurt Marti)

A pasztorális terv tartalomjegyzéke >>

A teljes pasztorális terv .pdf-ben >>