November 14-én imádságos, bensőséges hangulatú búcsús ünnepségen vettek részt a kolozsvári Szent Mihály templomban a plébánia által működtetett Szent Imre Római Katolikus Napközi Otthon mai és volt tanítványai, sok szülő, testvér, nagyszülő és rokon. 

Kovács Sándor főesperes-plébánosnak, az ünnepség házigazdájának sikerült közvetlen párbeszédet kialakítani a gyermekekkel. Kitűnt, hogy legtöbben jól ismerik nemcsak Szent Imrét, hanem a szüleit, Szent Istvánt és Boldog Gizellát, sőt a herceg korai halálának tényét is. „Mivel szüleitek és nagyszüleitek sokat dolgoznak, fáradoznak, hogy megfelelő életkörülményeket biztosítsanak nektek, igazán nagy öröm, amikor itt a templomban együtt ünnepelhettek. Ez valamennyiünket megerősít közös hitünkben és kitartóbbakká tesz a jóért való küzdelmünkben” - hangsúlyozta Kovács Sándor. A gyermekotthon patrónusáról elmondta: „Imre királyfi buzgósággal tört a szentség magaslatai felé. Ebben bizonyára nagy segítségére volt mind nevelője, Gellért püspök, mind apjának és anyjának példamutatása. Adja a mindenható Isten, hogy az ő példája nyomán az erdélyi magyar ifjúság, köztük ti is, hittel és felelősséggel készüljön életútjára.”

Az óvoda 2008 őszén már 22 kisgyereknek nyújtott nappali otthont. Egy korszerűen berendezett, minden szükségessel ellátott intézmény nyitotta meg kapuit a plébánia tulajdonát képező, Főtér 16. szám alatti épület földszintjén. Ezzel a jövő szempontjából jelentősen gazdagodott Kolozsvár magyarsága. Azóta évenként egyre többen járnak ide, összességében több mint 160 kisgyerek örvendhetett az óvoda nyújtotta lelki és testi nevelésnek, a kiváló körülményeknek ezekben az években. Az idén hatvan tanítványa van az otthonnak, a Krizbay Mária vezette közösségnek az óvónőknek, gondozóknak és Orbán-Kalamár Alíz hitoktatónak. A sok törődést imádsággal és szavalattal köszönték meg a gyerekek a búcsús ünnepségen. Ezután Kovács Sándor egyenként megáldotta a gyerekeket, majd a hívek apraja-nagyja együtt imádkozta a Miatyánkot. A templomi ünnepség végeztével szeretetvendégséget tartottak a Szent Mihály plébánia felújított hittantermében, ahonnan a gyermekek a Szent Imre Otthon logóját ábrázoló luftballonnal tértek haza.

Kép és szöveg: Fodor György, Vasárnap 2013/47

 

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.