A hit évének lezárása Kolozsváron
A kolozsvári Szent Mihály Nőszövetség dísztermében tartott, Az isteni szépség vonzásában. Hitünk megmutatkozása a művészetekben című rendezvénnyel zárta a kolozs-dobokai főesperesség a hit évét november 13-án. Fábián Mária, a nőszövetség elnöke röviden kiértékelte az eltelt évet, mondván, hogy sok értékes hittapasztalatot jelentett a plébánia számára. Kovács Sándor főesperes köszöntő beszédében hangsúlyozta a művészet jelentőségét a plébánia hitéletében, és ismertette mindazokat a próbálkozásokat, amelyeket a hit évében tettek és folyamatosan tesznek azért, hogy a plébániához tartozó művészi értékeket megőrizzék, gyarapítsák: a templomok restaurálása, orgonakoncertek szervezése, intenzív egyházzenei élet – illetve a jövőre vonatkozó terveket, amelyek közt szerepel egy egyházművészeti múzeum megnyitása a Szentegyház utca 4. szám alatti épületben.

Márton Szabolcs és Sípos Dóra zenei előadása után a rendezvény meghívott előadója, Hegedűs Enikő művészettörténész, a gyulafehérvári főegyházmegye művészeti referense a hit és a művészet összefüggéseiről beszélt az egybegyűlteknek. Kiemelte, hogy a művészet mindig valamilyen tapasztalat: megérinti az embert, elindítja a gondolkodás, az önmagához és/vagy Istenhez való közeledés útján azáltal, hogy az élet lényeges kérdéseit érinti. Az előadó világosan elkülönítette a színvonalas, hiteles hitélményt felidéző művészi formákat az ún. pszeudovallásos formáktól (giccs), amely hamis vagy felszínes hittapasztalatot fejeznek ki.

A továbbiakban a szakrális művészet jellegzetességeit vázolta, külön kitérve a liturgikus épületekre és tárgyakra, kegyelemközvetítő szerepére, amit azok megáldása is  fokoz. A szépség fogalmát bibliai kontextusba helyezve vázolta a szellemi valóságok ábrázolhatóságának problematikáját, ami a keleti és nyugati kereszténység teológiájában kicsit másképpen néz ki (kép és képmás kérdése, képviták), majd az ikon, illetve a kegykép kegyelemközvetítő szerepét taglalta. Különösen fontos ez abban a korban, amikor a nyugati kultúrában a hit és a művészet szétvált – hangsúlyozta az előadó. Többször idézte Boldog János Pál pápa művészekhez írott levelét, aki nagy szerepet tulajdonított a jelen kor művészeiknek és a kortárs művészeteknek is a hit megőrzésében és megélésében. Az egyháznak tehát ma is szüksége van a művészetre. A Szent Mihály-templom gyermekkórusának énekei utána Fodor György piarista konfráter megnyitotta Bokor Ernő piarista öregdiák, nyugdíjas gépipari tervező, műkedvelő festő tárlatát. Az alkotó a rendezvény zárómozzanataként átadta Kovács Sándor főesperesnek a Szent Mihály-templomot ábrázoló festményét.

Tóth Ármin, Vasárnap 2013/47

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.