Ritkaság Székelyföldön
A kézdivásárhelyi kórház udvarán Székelyföldön ritkaságszámba menő eseményre került sor: kápolnaszentelési ünnepséget tartottak. A Szent Kamill nevét viselő aprócska egyházi hajlék a volt igazgatói irodaépületben kapott helyet.

Számos érdeklődő fogadta a kápolnát felszentelő Tamás Józsefet, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspökét. A kis létesítmény falát Vetró András szobrászművész Szent Kamillt, a betegek védőszentjét ábrázoló domborműve díszíti, egy apró oltár és pár szék a berendezése.

A szentmisével egybekötött felszentelés elején a segédpüspököt köszöntő Vargha Béla kézdi-orbaiszéki főesperes elmondta: dr. Kerekes Lászlónak, a Boldog Özséb templom plébánosának és neki régi álma vált valóra a kápolna létrehozásával, éppen ezért köszönetét tolmácsolta dr. Kelemen Andrásnak, a kórház vezetőjének, aki pozitívan állt hozzá az ügyükhöz. „Tudatában vagyunk annak, hogy a testi és a lelki egészség szorosan összefügg. Sőt, testileg is könnyebben és gyorsabban gyógyulnak a betegek, ha lelkileg is egészségesek. Itt orvosaink mindent megtesznek betegeink testi egészségéért, nekünk pedig a feladatunk, hogy lelki gyógyulásukon fáradozzunk” – hangsúlyozta a főesperes.

A segédpüspök kifejtette: különlegesség az, amit Kézdivásárhelyen felszenteltek, és Székelyföldön ritkaságnak számít. Bár a csíkszeredai egészségügy intézménynek van kórházi lelkésze, még ott sincs egy külön helyiség, ahol a miséket tarthatnának, általában az ebédlőben gyűlnek össze a hívek, így nagy öröm számára, hogy Kézdivásárhelyen ilyen kápolnát szentelhet.

Bartos Lóránt

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.