Befejeződött a lelkipásztori munkatársképzés

„Szentlélek, jöjj!” – a Szentlélek hívásával kezdődött az az ünnepélyes szentmise, amelynek keretében huszonhat lelkipásztori munkatárs vette át oklevelét október 9-én Gyergyószentmiklóson. Az ünnepélyes pillanat a 2010-ben elkezdett főegyházmegyei munkatársképzés záró momentuma volt. A szentmisét Portik-Hegyi Kelemen főesperes-plébános celebrálta, és ő adta át a Jakubinyi György érsek által aláírt okleveleket azoknak, akik sikeresen elvégezték a munkatársképzést.

A Gyulafehérvári Főegyházmegye megbízásából a Pasztorális Iroda által szervezett hároméves képzés célja olyan lelkipásztori munkatársak kinevelése volt, akik megfelelő lelkipásztori irányítással alkalmasak az egyházmegye főpásztora által engedélyezett pasztorális tevékenységek ellátására. A képzés során a résztvevők a végzendő szolgálathoz elengedhetetlen elméleti és gyakorlati ismeretekkel (biblikum, dogmatika, pasztorálteológia, diakónia, liturgika) gazdagodtak, ugyanakkor elmélyültek lelkiségükben, és épültek egymással való kapcsolataik is. A közösségépítési és teológiai ismeretek átadása mellett a képzés fő célja az volt, hogy a résztvevőket egyházias, közösségi és szolgáló lelkületre nevelje.

A képzést lezáró vizsgákat huszonhatan tették le sikeresen, mindannyian felkészültek a lelkipásztori munkatárs feladatkör betöltésére. A helyi közösség szükségének megfelelően konkrét feladatuk lehet: a hitoktatás, a szentségek kiszolgáltatására való felkészítés, plébániai csoportok létrehozása és vezetése; zarándoklatok szervezése, kapcsolattartás más felekezetű keresztény közösségekkel. A hatályos egyházi törvényeknek és előírásoknak megfelelően szükség esetén (a szolgálatra rendelt személyek hiányában) külön engedéllyel vezethetnek igeliturgiát és áldoztathatnak is.

A képzésnek része volt az akolitus- és lektorképzés is: a férfiak közül nyolcan készülnek akolitusi, ketten pedig lektori szolgálatra. Az akolitus az eukarisztikus ünnepléseknél az oltárszolgálat felelőse, szükség esetén áldoztathat, elviheti az eukarisztiát a kórházban vagy otthonukban fekvő betegeknek, időseknek, önálló igeliturgiát végezhet, illetve esetenként vezetheti a szentségimádást.  Az akolitus az egyházközségben a plébános felügyelete alatt szolgál, egységben a plébánossal. Konkrét feladatait a közösség igényei szerint, a plébános útmutatása alapján végzi.  A lektor a liturgikus cselekményeknél az ige szolgálatának felelőse, felolvashatja az evangélium kivételével a szentírási részeket, az egyetemes könyörgéseket, a liturgia magyarázatait, továbbá felkészíti és irányítja a felolvasókat.  Az akolitusok és lektorok ünnepélyes avatása a főpásztor rendelkezése alapján a helyi plébános kérésére történik majd, a helyi egyházközségekben.

Bízunk abban, hogy a képzett lelkipásztori munkatársak révén némileg csökkenteni lehet a papok leterheltségét. Jelenlétük arra is lehetőséget adhat, hogy sokoldalúbb, pezsgőbb élet folyjék az egyes  egyházközségekben.

 

Molnár Izabella, Vasárnap 2014/46

 

 

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.