A templomszentelés tizedik évfordulóját ünnepelték vasárnap a csíkszeredai Millenniumi templomban.

Kettős ünnep a Millenniumi templomban

Az egyben búcsús szentmisét Jakubinyi György, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke celebrálta Tamás József segédpüspökkel és a környékbeli papság részvételével. Nagyboldogasszony és a magyar szentek tiszteletére tíz évvel ezelőtt, 2003. október 18-án szentelték fel a Makovecz Imre által megálmodott „angyalos” templomot Csíkszeredában.

Az ünnepi szentmise bevezetőjében Jakubinyi György érsek emlékeztetett: mi vagyunk az egyházközségnek a tagjai, azok az élő kövek, amelyek templommá épülnek. „A templom jelentőségét mindig ti adjátok meg, és ez a Millenniumi templom is addig fog állni, amíg Csíkszeredában élő egyházközség van, és fogja érezni a szükségét annak, hogy legyen temploma” – hangsúlyozta az érsek szentbeszédében. Záró gondolatában azt kívánta a hívő sokaságnak, hogy az eljövendő nemzedék is érezze azt, hogy erre a templomra szükség van, és ők is használják az imádság helyét, a lelki üdvösségük szolgálatában.

Darvas-Kozma József esperes-plébános a székelység templomépítő mivoltát emelte ki köszöntő szavaiban. A szentmisét emelkedettebbé tette énekeivel a tíz éve működő templomi kórus.

Iochom Zsolt, Székelyhon.ro, 2013.10.20.

 

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.