A gyulafehérvári főegyházmegye  és a  székesegyház védőszentjének, Szent Mihály főangyal ünnepén az érseki központban búcsús szentmisét mutatott be Jakubinyi György érsek Tamás József segédpüspökével és több mint hatvan papjával, számos zarándok hívő részvételével.

Gyulafehérváron ez a nap többszörösen is jelesnek számít, hiszen a búcsú mellett más események is kötődnek hozzá: az harminckét évvel ezelőtt hunyt el Isten Szolgája Márton Áron hitvalló püspök, a gyulafehérvári főegyházmegyei zsinat bezárásának 12-ik évfordulója, a Papnevelő Intézet Veni Sancte-ja és gyulafehérvári főegyházmegye új pasztorális évének, a Hit Évének megnyitása.

Az ünnepi szónok, Kovács Sándor kolozsvári kanonok-főesperes szentbeszédében kiemelte, hogy „székesegyházunk, melyet nevezhetnénk akár a hiteles krónikásunknak is, bátorít bennünket a kitartásra, a hűségre, megmaradásra, a szülőföldhöz való ragaszkodásra, s üzeni egész egyházmegyénknek: nem szabad megtorpannunk a jelen megpróbáltatásai miatt.”

A XVI. Benedek pápa példájára főegyházmegyénkben is Jakubinyi György érsek által ebben a szentmisében megnyitott Hit Évével kapcsolatosan a kanonok-főesperes elmondta, hogy „kedvező alkalom lesz arra is, hogy minden hívő mélyebben megértse, hogy a keresztény hit alapja egy eseménnyel, egy személlyel való találkozás, aki új horizontot nyit, s ezzel meghatározott irányt ad az életnek.” (A teljes szenbeszéd itt >>)

A szentbeszédet követően az érseki központ négy új elöljárója hivatalának kezdetén hitvallást tett: Varga Rezső főegyházmegyei vagyonkezelő, Nagy-György Attila rektor, Koncsag László nagyszemináriumi spirituális és László Rezső  kisszemináriumi prefektus.

A szentmise végén Horváth István gyulafehérvári kanonok-plébános Szent Mihály főangyal szerepét hangsúlyozta, majd kiemelten köszönetet mondott az Incze Sándor kántor vezette csíkszépvízi egyházközségi kórusnak, hogy elősegítette a szentmise hangulatának emelését.

Mint minden szentmise végén, így most is elhangzott Márton Áron püspök boldoggá avatásáért fohászkodó imádság. A  pápai himnusz és nemzeti ima után a papság a zarándokok kíséretével levonult a székesegyház kriptájába Márton Áron püspök sírjához.

Zsebe Márta, 2012. szeptember 29.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

fényképezte: Popesc Mihăiţă, II. éves kispap

 

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.