A Márton Áron MúzeumbanA 2012. szeptember 25-27. között Csíksomlyón megrendezett Romániai Püspökkari Konferencia (C.E.R.) kulturális programpontjaként Csíkszentdomokosra látogattak a püspöki konferencia tagjai, római katolikus, görög katolikus és örmény katolikus egyházi vezetők. A megtisztelő látogatás fő célja a Márton Áron püspök emléke előtti tisztelgés, illetve a Márton Áron Múzeum megtekintése.

A múzemi tárlatvezetést követő beszélgetés megható pillanata volt, amikor Lucian Mureşan bíboros, fogaras-gyulafehérvári görög-katolikus nagyérsek, felidézte Márton Áron püspökkel kapcsolatos emlékeit. Lucian Mureșan egyike volt azon öt görög-katolikus fiatalnak, akiket - miután betiltották a görög-katolikus egyházat, s ezért a papképzés is lehetetlenné vált - a börtönből alig szabadult Márton Áron püspök befogadott a gyulafehérvári római katolikus teológiára. Amikor négy év elteltével a kommunista rendőrség kitiltotta a görög katolikus teológusokat Gyulafehérvárról, Márton Áron könnyek között kísérte ki őket a bejáratig, és azzal bíztatta őket, hogy bármit is tesz a kommunista hatalom, a Gondviselés jóvoltából egyszer majd úgyis felszentelt papok lesznek. Azt is elmondta, hogy Márton Áron életszentségét személyesen megtapasztalta, ezért számára Márton Áron már most is szent.

A múzeumi látogatást követően a püspökök átvonultak a templomba, ahol iskolás gyermekek köszöntötték őket latin és magyar egyházi énekekkel. Itt Jakubinyi György gyulafehérvári érsek elmondta, hogy ez a templom Márton Áron keresztelésének és primíciájának színhelye. Bár ez meglehetősen szokatlan volt abban az időben, Márton Áron szülőfalujában tartott első szentmiséjén még az akkori püspök, gróf Majálth Gusztáv Károly is jelen volt.

A templomi közös ima után a Segítő Nővérek a Szent Margit Rendházban látták vendégül a püspököket. Itt elmondták, hogy a rendház Márton Áronnak éppen húsz évvel ezelőtt megvalósult álma. Ugyanis az előrelátó püspök úgy rendelkezett 1980-ban, nemsokkal halála előtt - bár erre akkor nem sok reális esély mutatkozott - hogy mihelyt lehetőség nyílik újra a szerzetesrendek működésére Romániában, szülőfalujában telepedjék meg egy olyan női szerzetesrend, amelynek feladata a fiatalok és a nők pasztorációja.

A Csíkszentdomokos számára megtisztelő látogatásért köszönetet mondott a vendégeknek Ferencz Alajos, Csíkszentdomokos polgármestere is. (Lázár Csilla, Márton Áron Múzeum)

A Romániai Püspökkari Konferencia  A Márton Áron Múzeumban

Márton Áron kezdőoldal

Aktuális: hírek, események

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.