Annak idején sokat foglalkoztatott az a gondolat, hogy napjaim egyre fogynak, de vajon megérek-e egy másabb, jobb, emberibb világot. Sokszor gondoltam Jób pátriárka szavaira: „Napjaim futnak, mint takács vetélője, eltűnnek, s nyomukban nem marad reménység” (Jób 7,6). Buzgó lélekkel imádkoztam és kértem a Zsolozsmában gyakran ajkunkra vett szavakat: „Uram Kárpótolj a napokért, amelyeken próbára tettél, az évekért, amelyekben nyomorogtunk” (Zsolt 90/89,15)

A jó Isten egy napon elhozta ezt a sóvárogva várt változás idejét. Az idei karácsonykor éppen 25 éve ennek. Az akkor történt eseményekben megtapasztaltuk Isten csodálatos erejét és hatalmát.
A Teremtés könyvében olvassunk a bábeli torony építéséről A Szentírás nem beszél arról, hogy hány évig építették s arról sem, hogy milyen magasra jutottak el. Csak annyit ír, hogy az égig akartak eljutni, Isten trónjáig, hogy onnan Őt letaszítsák, s magukat helyezzék helyébe. Egy napon azonban Isten pontot tett gonoszságukra. Egy pillanat alatt összeomlott alkotásuk, mert Istennek elég egy pillanat, hogy tönkre azt, amit az emberi gonoszság épít.
Ez ismétlődött még 25 évvel ezelőtt is. Az erősnek vélt ateista ideológiájú diktatúra, egyik napról a másikra összeomlott.
Visszatekintve azokra az időkre, hálatelt szívvel köszönjük meg Istennek e csodás tetteit. Igaz, hogy nem az következett be egészen, amit szerettünk volna. Úgy vagyunk, mint a zsidó-nép, amely megszabadult az egyiptomi fogságból és az ígéret földje felé vándorolt, a sivatagban töltött negyven évet, ahol sokszor hiányzott a kenyér és a hús, de még az ivó víz is. De Isten ott is velünk volt,  gondoskodott róluk, adott mannát, fürjeket és fakasztott a sziklából vizet is. Jelen helyzetünkben mi is így vagyunk. De Istenben remélve az idei karácsonykor is meggyújtjuk a fényt. Meggyújtjuk a karácsonyfa fényét is, hogy az beragyogja ünnepünket. És meggyújtjuk a szívünk fényét is, a szeretet lángoló fényét, hogy az felmelegítse otthonainkat, közösségi életünket. Tesszük ezt azért, mert karácsonyunk igazi fénye a megtestesült Istenember, aki azért jött, hogy velünk legyen az Isten. „Az Ige testté lett, és közöttünk lakozék”.
Azt kívánom mindnyájatoknak, hogy az ő fénye ragyogja be életeteket és egész nemzetünk életét, hogy a Hargita hófödte tájain a zord idők közepette is velünk legyen, Ő vigyázzon sorsunkra, legyen boldog karácsonyunk és igazi örömmel zenghessük az angyali éneket: „Dicsőség a magasságban Istennek és a földön békesség a jóakaratú embereknek”.
Boldog karácsonyt!

Tamás József
      püspök