A Szeben-Fogaras-Erzsébetvárosi Esperesi Kerület rózsafüzér társulatainak találkozója 175 imádkozó embert vonzott az esperesi kerületből a nagyszeben-belvárosi plébániatemplomba. E szép egységet a  segesvári, medgyesi, kiskapusi, bólyai, szentágotai, fogarasi, szeben-teréziánumi, szeben-belvárosi plébániákról érkezett hívek és plébánosaik alkották. A petrillai Szent Borbála egyházközség néhány híve is részt vett a lelki napon.  P. Böjte Csaba elmélkedése az emberek szívébe lángot és vágyat ültetett. A Szentcsalád példáját és áldozatát tekintve, arra kérte a plébániatemplomban jelenlevő híveket, hogy vállalják az élettel járó áldozatokat. Hite, tapasztalata és tudása erősítette az embereket. A találkozó további része a ferencrendi templomban zajlott az örvendetes szentolvasó titkain elmélkedve. A hívek jelentős számban végezték el  szentgyónásukat. A Boldogságos Szűzmária tiszteletére bemutatott szentmise után a meghívott és helybéli rózsafüzértársulati tagokat a plébánia belső udvarában vendégelték meg. Némely résztvevő helyben elmondta, hogy szép tapasztalatokkal távoznak a találkozóról.  Köszönetet mondtunk Raicea Oskar főesperes-plébánosnak, hogy  lehetővé tette a  találkozót az esperesi kerület számára, és hogy örömmel vállalta fel a rózsafüzértalálkozó anyagi áldozatát is.

Puskás Attila

Articol
„Binecuvântat este omul, care nu și-a pierdut speranța.” (cf. Sir 14, 2) 
Articol
În ultimele zile, numeroase comunități din țara noastră au trecut prin încercări grele din cauza inundațiilor devastatoare care au afectat mai multe regiuni. Un număr semnificativ de locuințe au fost distruse, multe familii au fost evacuate, iar viața multora a fost pusă în pericol. În fața suferinței aproapelui, suntem chemați la solidaritate creștină, compasiune și ajutor concret.
Articol
România se află în fața unui moment istoric decisiv. Rezultatul alegerilor prezidențiale va influența pe termen lung cadrul statului de drept democratic și evoluția condițiilor sociale, respectarea libertății religioase și a drepturilor comunitare, precum și orientarea internațională a țării.