Nagyon sokan a templomkertben vettek részt szerdán a védőszent emléknapján tartott búcsús szentmisén. Szépszámú paptestvér, ministráns állta körül a zsúfolásig megtelt istenházában az oltárt. A plébánia évében tartott ünnepen kiemelten imádkoztak a kis és nagy közösségekért és – Ferenc pápa kéréséhez csatlakozva – a család-szinódus eredményességéért.

Háromnapos lelkigyakorlattal készült az egyházközség a templombúcsúra

Az egyházközség legnagyobb saját ünnepén Kis Szent Terézt idézte a főcelebráns, Pál Vilmos Barna alcsíki főesperes, csíkszentgyörgyi plébános: „Az egyház szívében én leszek a szeretet”. Buzdítítva a búcsúsokat: vizsgálja meg ki-ki önmagát, mennyire sugárzik belőle – nem szavakban, tettekben – a szeretet.

A székelyudvarhelyi Liseux-i Kis Szent Teréz plébániatemplom név- és születésnapjának ünnepi szónoka, Ilyés Zsolt csíkszentléleki plébános a békességszerzők és az igazságért üldözést szenvedők evangéliumi boldogságáról beszélt. Békességszerzők azok, akik nem ellenségeskedve élnek, és nem szítják azt; nem megosztók, nem széthúzást akarnak; akik nem uszítanak mások ellen a családban, a rokonságban, a szomszédságban, egy közösségben, a nemzetek között.

„Jézus tanítása nyomán békességszerző az tud lenni, akinek szívében béke, tisztelet és szeretet van mindenki iránt. Aki meggondolja szavait: személyközi viszonyokban, sportban, politikában, konfliktushelyzetekben. Ugyanakkor szívében és fejében semmiféle különbözőség nem nyomja el, nem írja felül azt, hogy testvérek vagyunk.” Márton Áron példáját idézte, aki sohasem uszított egyetlen népet, csoportot, senkit mások ellen. Nagy tisztelettel beszélt mindenkiről. A háború idején és azután is abban igyekezett megtartani népét, nyáját, hogy „békességszerzők” legyenek.

Botár Gábor szentszéki tanácsos, az egyházközség plébánosa köszönetet mondott az udvarhelyi születésű paptestvéreknek: Mihály Imrének, Tamás Barnának és Tamás Hubának a lelkigyakorlatos elmélkedésekért; a Iubilate Deo kórus tagjainak, és mindazoknak, akik az ünnep mélységéhez, szépségéhez hozzájárultak.

Molnár Melinda, Székelyhon.ro, 2014.10.02.

 

Kapcsolódó:

Képgaléria a Kis Szent Teréz plébánia honlapján >>

Articol
„Binecuvântat este omul, care nu și-a pierdut speranța.” (cf. Sir 14, 2) 
Articol
În ultimele zile, numeroase comunități din țara noastră au trecut prin încercări grele din cauza inundațiilor devastatoare care au afectat mai multe regiuni. Un număr semnificativ de locuințe au fost distruse, multe familii au fost evacuate, iar viața multora a fost pusă în pericol. În fața suferinței aproapelui, suntem chemați la solidaritate creștină, compasiune și ajutor concret.
Articol
România se află în fața unui moment istoric decisiv. Rezultatul alegerilor prezidențiale va influența pe termen lung cadrul statului de drept democratic și evoluția condițiilor sociale, respectarea libertății religioase și a drepturilor comunitare, precum și orientarea internațională a țării.